Krisztus példázataiból

„A fiamat meg fogják becsülni” (Mk 12,6)

2011.09.20.  

Jézusnak az egyik legmegrendítőbb példabeszéde a gonosz szőlőmunkásokról szól (vö. Mt 21,33-46. Mk 12,1-12. Lk 20,9-19). Ez a példázat ilyen nagy témákat ölel fel, mint: Izrael kiválasztása majd elvetése, és ennek az oka, az Istennek a mindent odaadó szeretete a saját népe iránt, Jézus halála és annak megváltói értéke, és hogy a Krisztushívők lesznek Isten új választott népe, egyháza ezen a földön, amely Krisztusra, a szegletkőre épül. Ezekből a témákból egyetlen cikk keretében csak mazsolázni lehet, többre nem vállalkozhatom.

Az elhangzott beszéd közvetlenül a főpapokhoz és az írástudókhoz szólott (vö. Mt 21,23.45), akik végül megértették, hogy Jézus róluk mondta el a példabeszédet, hogy tulajdonképpen ők a gonosz szőlőmunkások, akik a gazdának nem szolgáltatják be idejében a termést, akik a hozzájuk küldött szolgákat (a prófétákat) az idők folyamán (úgy ők, mint „atyáik”) bántalmazták és megölték. Ők azok, akik a gazda fiát (Jézust) is meg fogják ölni, - mint ahogyan ez be is következett.

Most gondoljuk el, hogy az Úré a föld és az egész teljessége, Izrael pedig az Ő szőlőültetvénye, amely az Ő gyönyörűséges ültetése (vö. Iz 5,1-7), amelyet nemes szőlővesszőből ültetett, érte mindent megtett, és az mégis vadszőlőt termett. Itt és Jézus példabeszédében is a szőlőültetvény jelkép. Azt jelképezi, hogy Isten hogyan választotta ki az izraelitákat, és tette őket a saját dédelgetett népévé. A gyümölcsök a Szentlélek gyümölcseit jelentik (vö. Gal 5,22), amelyeket minden hívő embernek teremnie kellene ezen a földön annak bizonyságául, hogy az élő Istennel közvetlen kapcsolatban van. Izrael vezetői és velük együtt az egész nép azonban nem mutatta fel a környező népeknek Isten jellemét és szeretetét, hogy azok is az Úrhoz térjenek, hogy végül az egész Földön Isten ismerete és szentsége felragyogjon a népek arcán, hanem a nekik juttatott kegyelmi kincseket arra használták fel, hogy önmagukat más népek fölé emeljék, vagy pedig, eltékozolják az istenismeretet és bálványimádásba merüljenek.

A nép vallási vezetői úgy kezdtek viselkedni, mint akik nem a megbízott, és felfogadott munkások, hanem mint rablók, akik maguk rendelkeznek mindennel és nem függnek már a szőlőskert gazdájától. Ezért verik agyon, ölik meg a hozzájuk küldött prófétákat az idők során. Egy igaz prófétának a szava mindig érdekeket sért és ezek a szavak, mint lehulló fátyol leplezik le a fennálló társadalmi és vallási rend gyalázatos és szentségtelen voltát. Ezért a próféták sorsa mindenkor szenvedésekkel és megvetéssel járó sors volt, mert a fennálló bármely nem Istentől származó hatalom nem szívlelhette azt, hogy arra emlékeztessék őt, hogy Valakinek számadással is tartozik. Ezért Jeremiást például agyonverték, Izaiást a király fűrészeltette ketté, Keresztelő Jánost pedig lefejezték. A példázatban a rendkívüli dolog az, hogy ennek ellenére a gazda (Isten) folyamatosan újabb és újabb szolgákat küld, mintha nem tudná előre, hogy milyen sors vár rájuk. Végül pedig egyetlen szeretett Fiát küldte el azzal a gondolattal, hogy „őt megbecsülik”. Minden józan gondolkodású ember belátja azt, hogy az nem feltételezhető a Teremtőről, hogy naiv vagy tudatlan az ember és egy adott társadalmi közeg állapotát illetően, hiszen a példázatból előre lehet tudni, hogy ennek mi lesz a következménye. Én biztos, hogy nem küldtem volna egyik fiamat sem ilyen állapotok közé, hogy ha én lettem volna egy ilyen szőlőskeret tulajdonosa. Az, hogy az Atya mégis elküldte Fiát ebbe a világba, ennek óriási üzenete van a számunkra. Ez azt jelenti, hogy a Messiás eljövetele az egyetlen és a legtökéletesebb megoldás minden felmerülő emberi problémára és az élet minden alapvető kérdésére vonatkozóan! Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Gondoljuk el, hogy ma is várnak a népek egy-egy tehetséges vezetőt, aki jobb, emberibb életkörülményeket ígér és teremt, ezért mennek el az emberek szavazni. Orvoshoz mennek, amikor betegek, és az életerejük apadni kezd, és még sorolhatnám. De kicsoda az az úr, akinek az uralma nem fájó, hanem felszabadító? Nemde Krisztus. Kicsoda a legjobb orvos, aki nemcsak gyógyít, de a szavával újjátemet, és még a halálból is feltámaszt? Nemde Krisztus? Ki tud megszabadítani a bűntudattól, és a bűneinktől? Nemde az Isten Jézus Krisztus által? Most gondoljuk el: az ember nyomorúságának az oka éppen az emberi természetből fakad, amely önzésre hajlik, - mert meggyengült a bűn következtében. Ez a probléma közösségi és társadalmi szinten is megjelenik a szegények és gazdagok elkülönülésében, a másik emberhez való viszonyban, stb. De kinek van hatalma arra, hogy ezt a bűnre hajló emberi természetet, ezt a hús-vér testet, - amely ráadásul még meg is betegszik és lepusztul, - újjáteremtse? Nemde az értünk közbenjáró Krisztusnak, aki elküldi a benne hívőknek az Igazság Lelkét (vö. Jn 16,13), hogy az Isten Lelkének hatalma fölemelje és mindenkor saját képességei fölé emelje az embert? Jézus az egyetlen megoldás minden emberi probléma gyökerére, de akkor is és ma is az emberek többségének nem Krisztus kell! Pedig „Őbenne lakozik az istenség egész teljessége testileg” (Kol 2,9), Ő a „képe a láthatatlan Istennek” és „minden teremtmény előtt született” (Kol 1,15), mert az Atya Őbenne teremtett mindent, ami a mennyekben és a földön van, „mindenek Őáltala és Őreá nézve teremtettek”. Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn (vö. Kol 1,16). Hogy ha Ő általa teremtett az Atya, akkor Krisztus is teremtő az Atyával együtt! Az Isten terve az, hogy Krisztus által békéltessen meg minket önmagával. Az ember fordult el az Istentől, és mégis Isten a békéltető és a kezdeményező (vö. Kol 1,20. Jn 16,27a). Tehát, valóban Krisztus, a gazda egyetlen fia, az egyetlen és valódi megoldás minden emberi gondra és nyomorúságra ezen a Földön, mert „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz (Zsid 13,8).” Aki ezt túlzásnak véli, az még nem ismerte meg a Megváltót, sem az Atyát, hogy Ő a szeretet (vö. 1Jn 4,16). Isten azonban nem szorul rá, hogy erővel és hatalommal rendet csináljon a szőlőmunkások között, és itt ezen a Földön mind a mai napig. Krisztusnak a jelenléte, erkölcsi feddhetetlensége, megvesztegethetetlen igazságossága, minden ember iránti szeretete és önfeláldozása, az Atyánál a benne hívőkért történő közbenjárása (vö. Zsid 7,22-25. 1Tim 2,5-6. Zsid 9,15: a gr. meszítész = közbenjáró) elegendő erő ahhoz, hogy végül győzzön, és az uralmát érvényesítse mind a benne hívő egyén, mind az Isten népe életében. Ő az a kő, akit az építők megvetettek és elvetettek, de az mégis szegletkő lett, amelyre felépül nemcsak az egyház (gr. eklészia = kihívottak közössége, akik újjászülettek hit által vízből és Szentlélekből), de mindenki, aki egy bűnfölötti győzelmes életre vágyik, és általa az egész teremtett világ.

Ez azt jelenti, hogy amikor Izrael Krisztust elvetette, akkor mindent elvetett, és a semmivel és a megsemmisüléssel maradt (i.u. 70-ben a római légiók lerombolták Jeruzsálemet és a Templomot leégették), ez egy borzasztó és kimondhatatlan tragédia. Sajnos ehhez hasonló tragédia ma is zajlik minden nép és egyén életében, aki Krisztust az életében nem az első helyre teszi és az Ő igéje nem abszolút, biztos és az egyetlen mérce, amellyel mindent megmérhet. Krisztus Urunk mennybemenetele előtt nem azt mondta, hogy emberi vagy egyházi tanításokat helyezzenek az Ő szavai fölé, és azokat úgy hirdessék minden népnek, hanem ezt mondta: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,19-20, és Mk 16,16. vö. a Szent Jeromos, és a Szent István Társulat Kat. fordításait). Előbb tanítvánnyá tenni, majd megkeresztelni, nem pedig fordítva. És azt hirdetni, amit megparancsolt, nem pedig emberi tanításokat, hagyományokat Krisztus nevében. „Nemde egy csekély kovász az egész tésztát megposhasztja?” Mekkora felelősség és kiváltság szőlőmunkásnak lenni, dolgozni az Úr szőlőjében, amelyet Krisztus a tulajdon vérével szerzett. A gazda fia elé lehetne menni a termés gyümölcseivel és ő minden bizonnyal minden becsületes és odaadó munkásnak megadná a neki járó részt és fizetséget. Ehelyett mit tettek a gonosz szőlőmunkások? Megfogták a fiút, kivetették a szőlőn kívül és megölték. Ez a prófécia szó-szerint teljesedett be, mert Jézust kihurcolták Jeruzsálem falain kívül és ott ölték meg. „Kiírtatik a Messiás és senkije sem lesz (Dn 9,26)”- írja Dániel próféta Krisztus előtt hatszáz évvel, és ez így teljesedett be. Még az Atya is elfordult a kereszten haldokló Krisztustól (vö. Mt 27,46), hogy az értünk vállalt helyettes áldozata valóságos lehessen. A szeretett Fiú áldozata az Atya áldozata is, mert melyik nagyobb szenvedés: magára venni a világ bűneit és az érte járó szenvedést elszenvedni, az Atya elhagyatottságát elviselni egy isteni lénynek, aki mindenkor egységben volt az Atyával, vagy Atyaként nézni végig a Fiút úgy meghalni, hogy az az Ő szeretett Fia, az egyetlene, aki bűntelen, akit teljesen magára kell, hagyjon az ember megváltása érdekében? Egy igazi szülő valami keveset átérezhet abból a fájdalomból, amit az Atya átélt, akkor, amikor Jézus meghalt a kereszten.

Ez az áldozat minden értelmet meghalad, azért, hogy a Krisztusban hívőknek örök és romolhatatlan, boldog életük legyen. Ennél többet az Isten nem adhatott. Ezért mondta Jézus a példázatban a gazdának a szájába adva a szavakat: „A fiamat meg fogják becsülni (Mk 12,6b)”, Ő a legtöbb, amit adhatott, és Őbenne mindenét nekünk adta az Isten (vö. Róm 8,32). Vajon mi megbecsüljük-e Őt vagy kényelmetlen számunkra az, hogy az Isten a halál sötét völgyébe is utánunk jött, hogy minket megváltson és üdvözítsen?

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002.