Más evangéliumi témák

A házastársak egymáshoz való helyes viszonya a Biblia szerint

2012.12.09.  

„Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, amiképpen illik az Úrban. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántuk keserű kedvűek / mogorvák / kemények (Kol 3,18-19).” Pál apostol sorai által ezt parancsolja az Úr a férjnek és a feleségnek. Ennek a házastársi kapcsolatnak a szentírási vonatkozásait és belső összefüggéseit vizsgálom meg ebben az írásomban.

Mi az alapja annak, hogy az asszonyoknak engedelmeskedni kell a férjüknek? Természetesen bibliai alapja van, és ezt így olvashatjuk: „Szeretném, azonban, hogy tudnátok, hogy minden férfinek feje Krisztus, az asszonynak a feje a férfi, Krisztus feje pedig az Isten (1Kor 11,3 a Szent Jeromos Kat. fordítása szerint).” A Jó Isten megállapította a házastársak egymáshoz való viszonyának megnyugtatóan helyes rendjét. E szerint „az asszonynak a feje a férfi”, tehát a keresztény családban a férfi a fő, ő a családfő; neki isteni jogon jár ez a tekintély, amellyel lehet jól és lehet sajnos rosszul is élni. Ugyan ebben a fejezetben azt írja az apostol, hogy „a férfi Isten képmása és dicsősége, az asszony azonban a férfi dicsősége (1Kor 11,7)”. Természetesen a Teremtés könyvének sorait is számba kell vennünk, amely szerint: „Teremtette tehát az Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket (Ter 1,27)”. Tehát nemcsak a férfi lett az Isten képmására teremtve, hanem a férfi és a nő együtt tükrözi vissza valamilyen módon az istenképűséget. Vigyáznunk kell a helyes egyensúlyra tehát akkor, amikor igét igével egybevetünk. Ennek ellenére azt olvashatjuk Pál apostolnak egy másik levelében is, hogy „engedelmeskedjetek egymásnak Krisztus félelmében! Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, amint Krisztus is feje az egyháznak; ő a test üdvözítője. De mint ahogy az egyház Krisztusnak van alárendelve, úgy az asszonyok is mindenben a férjüknek (Ef 5,21-24).” Ez így nagyon keménynek és meredeknek hangzik egy-egy hívő asszony számára, de amikor számba vesszük a férj kötelezettségét a felesége iránt, akkor mindjárt kiegyenlítődik a mérleg nyelve, és bizony el fogjuk ismerni, hogy a férj felesége iránti kötelezettsége legalább ilyen nehéznek vagy szinte lehetetlennek tűnik. Tehát maradjunk még a feleségnél. Úgy kell engedelmeskedniük a férjüknek, mint az Úrnak! Ez Isten Lelkének ereje nélkül lehetetlen, mint ahogyan a keresztény élet bármely más követelményével is ez a helyzet. A Szentlélek segítségével viszont igen is lehetséges. Ehhez azonban élő hitre és kölcsönös egymás iránti szeretetre és tiszteletre van szükség, valamint arra a bizalomra, hogy el tudjam fogadni a Szentírás ezen sorait is, biztos isteni mércének és egyedül helyes megoldásnak az életemre nézve. Itt most nem számol az apostol alkoholista, vagy agresszív férjjel, sem pszichikailag összeomlott családfővel. Ezekben a szinte véglegesen elromlott helyzetekben ezek a tanácsok nem foganatosíthatók. Sőt „felemás igában” (2Kor 6,14 / Károli ford.), a hívő és a nem hívő közötti házasságban szintén más az alaphelyzet és más az Isten igéjének a tanácsa is. Tehát itt most csak a közös hitben és igazi istenfélelemben lévő házastársak esetéről van szó, akik Isten akarata szerint akarnak élni, hogy a házasságuk kiegyensúlyozott és a családi életük békés és tartós lehessen minden tekintetben. Abban a hívő családban, ahol a feleség nem fogadja el azt, hogy a férfi az Istentől rendelt fej a családban és ő akar a fej lenni, ott csak háborúság és békétlenség lesz nap, mint nap. Ne feledjük, hogy a Szentírás értékrendje nem korhoz és divathoz vagy emancipációs hullámhoz kötött, hanem örök, és túl fogja élni valamennyi kor divatos életmodelljét.

Azt is érdemes még figyelembe venni, hogy a férj iránti engedelmesség nem feltétel nélküli, teljes behódolást és szolgaságot jelent, hanem kölcsönös megértést a hívő és szerető férj vezetése mellett, mert a feleség férje iránti engedelmességét megelőzően már ezt írja az apostol: „Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében (Ef 5,21).” Ez a megfogalmazás kölcsönös engedelmességre és nem egyoldalú engedelmességre szólítja fel a házastársakat egymás iránt. Egyiknek is kell engednie és a másiknak is azzal együtt, hogy megmarad a férj vezetői szerepe a családon belül. Vannak helyzetek a gyereknevelésben vagy más családot érintő kérdésekben, amelyekben lehet, hogy a feleség mivel többet van a gyerekeivel, jobban átlátja azt, hogy nekik mire van szükségük az adott esetben, mint a férje; ilyenkor a bölcs férfi nem kardoskodik a saját akarata mellett, és különösen a gyerekek előtt nem teszi ezt. A hívő feleség ugyan így sosem szólja le a férjét, gyerekei apját a gyerekeik előtt, hanem megvárja, amíg ketten maradnak, és akkor mondja el neki, hogy ebben a helyzetben másként is lehetett volna cselekedni. Így a gyerekek tisztelni fogják apjukat és anyjukat egyaránt, mivel azt látják, hogy a szüleik is kölcsönösen tisztelik egymást.

Tehát „amiképpen az egyház engedelmes Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben (Ef 5,24).” Pál apostol azt írja a Szentlélek sugalmazására (vö. 2Pt 1,19.21; 2Tim 3,16-17), hogy „az asszonynak nem engedem meg, hogy a férfin uralkodjék (1Tim 2,12).” Tehát bár vannak kivételes és nehéz családi helyzetek, de általában véve a „papucskormányt” az Isten igéje nem támasztja alá.

Ezek után vizsgáljuk meg a férj felesége iránti kötelezettségét: „Ti férfiak szeressétek a ti feleségeteket, miképpen Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta azért; hogy azt megszentelje a víznek fürdőjével az ige által … Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségüket, mint az ő tulajdon testüket. Aki szereti az ő feleségét, önmagát szereti. Hiszen soha senki nem gyűlöli a testét, hanem táplálja és ápolja, akárcsak Krisztus az egyházat … Ezért elhagyja az ember apját és anyját és ragaszkodik az ő felségéhez, és lesznek ketten egy testté. Nagy titok ez: én pedig Krisztusról és az egyházról mondom (vö. Ef 5,25-33).” A nemzetek apostola Krisztusról és az egyházról beszél, de mégis erről a titokról úgy szól, mint a férj és a feleség házastársi kapcsolatáról a hitben. Ez azt jelenti, hogy a hitben fogant, megkötött és megélt házasságok valamiképpen Krisztus és az egyház titkára mutatnak rá; az egyház és Krisztus kapcsolata pedig rámutat a jó keresztény házasság titkára. Minket most az utóbbi érdekel. Úgy kell a férfinek szeretni a saját feleségét, miként Krisztus az egyházat, aki önmagát adta oda érte. Krisztusnak a szeretete, hívő népéért meghozott áldozata és a szüntelenül érte folyó megszentelő munkája mérhetetlen, szavakban ki nem fejezhető odaadás. Pál apostol is azonnal érzi, hogy magas a mérce, ezért teszi hozzá rögtön, hogy a férj legalább úgy szeresse feleségét, mint a saját testét. Ebben a férjnek a felesége iránti odaadó szeretetében, - amelyet folyamatosan Krisztust szemlélve Krisztustól tanul - érthető meg az, hogy a feleség engedelmeskedjék a férjének mindenben és „tisztelje a férjét” (vö. Ef 5,22.24.33; Kol 3,18). Ha a férj nem akarja ilyen módon szeretni a feleségét, akkor ott az asszony alávetettsége nem biblikus, nem Isten akarata szerint való, és nem is fogadható el. A férj a feleségét nem gyűrheti agresszív módon a saját talpa alá, nem uralkodhat, és nem zsarnokoskodhat fölötte, mert Krisztus sem ezt teszi az egyházzal. A férj iránti kikényszerített engedelmesség zsarnokság vagy legalább is önkény. Az engedelmességnek hitből kell történnie, és az minden esetben Isten igéje iránti engedelmességet jelent. A feleség nem azért engedelmeskedik a férjének, mert kedve telik benne, hanem azért, mert Isten igéjének akar engedelmeskedni. Ha azonban a férje bűnre kényszeríti, akkor nem köteles neki ebben engedelmeskedni, és bűntársává lenni.

Itt meg kell jegyeznem egy fontos dolgot: A feleség nem tudja addig igazán tisztelni a férjét és nem is tud neki engedelmeskedni, amíg a férj nem szereti a feleségét úgy, mint a saját testét, úgy, mint önmagát. Ez az a pont, amelyet a legtöbb keresztény házasságban sem jól élnek meg. Ezt én magam is eléggé későn értettem meg, és a megértéstől az életre váltásig is egy nagyon hosszú út vezet. De első a megértés. A feleség nem tud addig sem szeretni, sem engedelmes lenni, amíg a férje nem szereti őt elsőként, és nem tesz meg mindent azért, hogy a feleségében felkeltse az iránta való legnemesebb érzéseket. A székely családokban is általában egy téves kép él a feleséget és az anyát illetően. Azt tartják, hogy az anya kell, hogy legyen a családi fészek melege, mert ő a gyöngébb edény, neki vannak finomabb érzései. Ez sajnos féligazság. A feleség, az anya, ha nem tapasztalja meg rendszeresen a férje szeretetét és iránta való gyöngédségét, nem fog tudni a családi fészek melege lenni, egyszer elfogy belőle is a szeretet és a gyöngédség. Ezért a férfi feladata és felelőssége az egész családi légkört illetően óriási. Ne várja el a férj a feleségétől azt, amit neki kell megadnia! És viszont: a feleség segítse férjét abban, hogy az ki tudja fejezni valamilyen módon az iránta való szeretetét; lehetőleg olyan módon, ahogyan erre a feleségének is szüksége van. Ehhez jól kell ismerniük egymást, egymás „szeretetnyelvét”, amivel a másik megszólítható, és sokat kell önmagukról, házasságukról beszélgetni egymással és a jó Istennel. Nincsen olyan keresztény házasság, ahol ne lennének zördülések és viták. Ott azonban, ahol a helyes bibliai alapelvekhez ragaszkodnak, és ahol felfogják a keresztény házasság és család értékét és védelmi szerepét, ott Isten segítségével közös erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a családban olyan légkör legyen, hogy ott bárki számára Krisztus jó illata, derűje és békéje váljon érzékelhetővé. (Ezt csak az egyik fél nem tudja elérni. Ezért kívánatos, hogy két igazán Krisztusban hívő férfi és nő lépjen házasságra egymással, és ne csak az egyik fél legyen a hívő.) Nyugodtan elmondhatom, hogy a mi családunk számára tizenhárom év után is ez a Krisztus jó illatának a megtapasztalása egy kívánatos cél, és még nem minden vonatkozásban teljesült valóság. Ilyen céljaink legyenek, és ne csupán anyagi javakat érintő célok, és akkor nyugalmat találunk a lelkünknek. A keresztény házasságra is érvényesek Jézus szavai: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges (Mt 19,26; és Jn 15,4-5; Róm 8,11; Jer 32,27).” Egy hívő házaspár hittel és bizalommal tekint a jövőbe, mert jól tudják, hogy házasságukat nem saját gyöngeségeikre, hanem Krisztusra, a sziklára építették, és az így nem dőlhet össze az élet viharainak következtében.

Péter apostol által így szól az Úr a házasemberekhez: „De ti is férfiak, legyetek megértőek asszonyaitokkal, az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek tiszteletet adva, mint akik örökös társaik az élet kegyelmében, hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak (1Pt 3,7).” A folyamatos viták és családi „cirkuszok” következtében imáink nem fognak meghallgatásra találni, elveszíthetjük az Isten kegyelmét és a Szentlelket megszomorítva elűzhetjük a szívünkből és a családból. De mi marad utána? Ha az Isten angyalai távoznak, a démonok fogják átvenni ott az uralmat, és az a házasság és család igen nehéz helyzetbe kerülhet. Ilyenkor is van még megoldás, ha kölcsönösen hajlandók bocsánatot kérni egymástól és az Úrtól, és megalázva magukat az Isten színe előtt közösen elindulnak lépésről-lépésre a Krisztus parancsainak való engedelmesség útján. Ha megújítják a Krisztussal való kapcsolatukat, a házasságuk is megújulhat.

A házastársi együttlétre vonatkozóan és a házassági kapcsolat más területeit érintően a felebaráti szeretet parancsa és az aranyszabály a meghatározó (vö. Mt 22,39; Lk 6,31). Ezt alkalmazva van Pál apostolnak tanácsa a házastársak számára: „Ne tartózkodjatok egymástól, legfeljebb közös akaratból egy időre, hogy az imádságnak éljetek; azután legyetek ismét együtt, hogy a sátán meg ne kísértsen titeket amiatt, hogy nem tudjátok magatokat megtartóztatni (1Kor 7,5. 2-4).” Természetesen Pál apostol nem említi a kivételek között azt, ami nyilvánvaló indok az időszakos megtartóztatásra. Az egyik bármelyik fél betegsége, a másik pedig az az időszak, amit a természet rendje havonta pár napra a feleség esetében elrendel. Ezen kívül csak a közös megegyezés alapján megtartott rövidebb böjt- és imaidő (vö. 1Kor 7,5; Károlinál) lehet olykor elfogadható indok arra, hogy a házastársak önmagukat egymástól megtartóztassák. Ebben is, mint ahogyan minden másban az egymás iránti szeretet a döntő, amit az aranyszabállyal is meghatározhatunk: „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjetek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták (Mt 7,12).” Ahogyan szeretnéd, hogy a házastársad viszonyuljon hozzád, te is úgy viszonyulj hozzá, és légy hozzá figyelmes, megértő és gyöngéd. A szeretet apró gesztusai nemcsak Napot és csillagokat mozgatnak meg, de olyan lelki sebeket gyógyíthatnak be, amelyekre emberileg alig lenne remény.

Végezetül pedig a házastársak ne önmagukra és saját gyengeségikre tekintsenek, hanem Krisztusra, aki így szólt: „Bízzatok, én legyőztem a világot!” Ha rendszeresen tanulmányozzák a Szentírást, ha hajlandók az „én”-t letenni és egymásnak szolgálni, ha közösen imádkoznak és keresik az Isten akaratát életükre, családjukra és szolgálataikra nézve, akkor még egy válságba került házasság is megújulhat és megtalálhatják a békességet Krisztusban. Ha Krisztust befogadják az életükbe és az Ő igéjének hajlandók engedelmeskedni, házasságuk és családi életük során minden nap egyre alkalmasabbá válnak a majdani mennyei életre. Családjuk a szeretet iskolája lesz, amelyet másoknak is érdemes lesz lemintázni.