Életképek Jézus életéből

A kánaáni asszony lányának meggyógyítása

2011.09.20.  

Gyakran hallani, hogy a Szentírásban vannak nehezen érthető részek. Ezúttal egy ilyen szakaszt fogunk megvizsgálni. Ebben az evangéliumi részletben az a mondat tűnik megbotránkoztatónak, amit Jézus a kánaáni asszonynak válaszolt, amikor az a lánya gyógyulása érdekében hozzá fordult. Ezt mondta Jézus: „Hadd lakjanak először jól a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét és odadobni a kutyáknak (Mk 7,27)”. Ez egy kemény visszautasítás több szempontból is. Először is azért, mert Jézus itt személyválogatónak tűnik, mert egy pogány asszonyt utasít el, ez a mindenkit szerető Jézustól pedig távol áll. Másodszor azért is megütközik az olvasó ezen, mert a zsidó népet nevezi fiaknak, és egy Izrael határain kívül élő asszonyt és lányát ebnek, kutyának. Miről lehet itt szó?

Nyilvánvalóan a választ nem csupán a magam kútfejéből veszem, de „nem a pacsirta fontos, hanem a dal”, és bevallom én magam is örültem volna, hogy ha az elmúlt évtizedek folyamán az igehirdetések alatt ezt és más hasonló részek értelmét feltárták volna a számomra, ám erre nem került sor.

A történetet olvassuk el a Bibliából (vö. Mk 7,24-30), mert itt csak az értelmezésére kerülhet sor! Jézus a tanítványaival Tírusz és Szidón vidékére ment, Galileától északnyugatra a Földközi tenger partjára. Tírusz gazdag város volt, pénzneme akkoriban a legerősebbnek számított. Róma akkor csak a Tíruszból származó ezüstöt fogadta el valódi ezüstnek. A Jézust megszólító asszony szíró-főniciai nemzetiségű, és az őslakos kánaánita népcsoport leszármazottja. Némely bibliafordítás azonban azt említi róla, hogy pogány volt (Szent Jeromos kat. fordítás, Károli fordítása). Ez az eredeti szöveg pontatlan visszaadása, mert a pogány szó helyén hellénisz kifejezés áll, ami annyit jelent, hogy hellén, azaz görög. Ez az egyik kulcs a szöveg megértéséhez. Az asszony tehát a hellén kultúrához tartozik, amelyről köztudott, hogy mekkora befolyással bírt az ókorban Nagy Sándor győzelmei után. Azt olvassuk a szövegben, hogy mire az asszony hazaért a lányból kiment az ördög és meggyógyulva feküdt az ágyon. Az „ágy” kifejezés a másik kulcs a szöveg megértéséhez, mert ez nem szalmazsákmatrac (krabbatos), hanem csak a gazdagoknak lévő „kliné”, vagyis: úri ágy. Ebből láthatjuk, hogy az asszony gazdag volt. És így megérthetjük, hogy Jézus nem a zsidó-pogány kérdést élezte ki, hogy először a zsidónak, és ha marad, majd a pogánynak is jár valami az üdvösségből, - bár ez a sorrend meg van (vö. Zsid 3,1-2, Róm 1,16), de ez nem jelent pozitív megkülönböztetést a zsidókra nézve. Itt másról van szó. Jézus mindenkor a szegények, az elnyomottak, a társadalom peremére szorultak mellé állt. Elsősorban azért, hogy őket is szeresse és üdvözítse, és nem azért, hogy szociális forradalmat robbantson ki, vagy a fennálló társadalmi rendet megváltoztassa. Tehát ebben a helyzetben a szegények a Galileában levő zsidók, ezért ők a fiak, és a gazdagok a tírusziak és a szidóniak, vagy legalább is ez az asszony, aki Jézushoz fordult a lánya gyógyulását kérve. Így már érthető a hasonlat: előbb lakjanak jól azok, akiknek jár, akiknek kevesebb van, s csak azután kapjanak azok, akik bővelkednek.

Minden bizonnyal azonban az asszony kezdeti elutasításának más oka is lehetett. Jézus ezzel elsősorban a tanítványainak adott leckét. A Mester a szavaival és a magatartásával éppen azt mutatta be, ahogyan a zsidó tanítványai gondolkodtak a többi nép fiairól. Az izraeliták a kiválasztottak, először vagy kizárólag nekik jár az üdvösség, a pogányok pedig ebek. Sajnos ez a gondolkodásmód a tanítványokat is jellemezte, nem csak a nép akkori vallási vezetőit. Mindenki politikai szabadítót, Messiást várt, aki a többi nép fölé emeli a nemzetet, és így lerázhatják magukról a római igát is. Ezzel szemben Jézus minden emberi nyomorúság mélyére tekint és a bűntől jött megszabadítani (vö. Jn 8,34-36), aminek zsoldja az örök halál, az örök elveszés (vö. Róm 6,23a, Jn 3,16). Ilyen Messiás nekik nem kellett. Jézus tehát ebben a válaszában a tanítványok lelkületét képezi le, tükröt tartva eléjük, hogy láthassák, mennyire kicsinyes és nemzetieskedő a gondolkodásmódjuk, és hogy milyen messze járnak az Isten országától, hogy ha így viselkednek. „Jézus tudta, hogy mi lakik az emberben” – írja az evangélium, és azt is látta, hogy ez az asszony nem fog meghátrálni a kérésével, hanem kitartó lesz a könyörgésben, a hitben pedig állhatatos. Lehet, hogy miközben Jézus szavai elutasítóak voltak, a hangja mégis lágy volt és a tekintete biztató. Ez a szövegből nem derül ki, de abban biztosak lehetünk, hogy nem volt rideg. Miközben az asszony könyörög, ő maga is „szegénnyé” válik, mert megalázkodott, ez által be tudja fogadni az Isten kegyelmét, így ő is már a „fiak” közé tartozik és nem az „ebek” közé.

Jézus elutasító szavainak értelmét tehát így lehetne visszaadni: „Nem jó a szegény emberek kenyerét elvenni, és ezt a gazdag pogányoknak odavetni”. Az asszony könyörgésére Jézus azonnal fordít magatartásán, megdicséri az asszony válaszát és megjegyzi Máté evangéliumában: „Asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint (Mt 15,28).” Kevés embernek dicsérte meg Jézus a hitét. Csak a római százados hitén csodálkozott el ennyire, aki a szolgája gyógyulását kérte tőle. Hitetlenséget a saját népe, szülővárosa, a nép vezetői és leginkább a tanítványok részéről tapasztalt, ezért is volt Jézus mindenkor annyira egyedül itt az emberek között, - miközben mindenkor az Atyával egységben maradt a hitben.

Jézus minden kortársa üdvösségéért küzdött, még az életére törő főpapokért és írástudókért is, de talán a tanítványai megmentéséért küzdött legtöbbet. Péter apostolt sikerült megmentenie, Júdást nem, mert minden ember szabad döntésén múlik, hogy a bűneivel Krisztushoz fordul, vagy azokat tagadva elfordul tőle és közben önmagával is elhiteti, hogy ő valójában igaz. Krisztus azért jött, hogy a bűnöst megmentse, a betegségekből meggyógyítson és a sátán uralmát lerontsa ezen a földön. Tudunk-e mi ilyen kitartóan valamiért imádkozni és van-e ekkora hitünk, mint ennek a kánaánita asszonynak? Az Írás szerint bizonyos esetekben lehet Istennel szemben küzdeni az imában, és győzni (vö. Ter 32,28-29). A jó Isten még ezt is lehetővé teszi az Ő szeretett gyermekeinek. A tanítvány azonban előbb vagy utóbb tanulja meg hittel azt is kimondani, hogy „Uram, ne az én akaratom legyen, hanem a tied!”

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia (Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás), Szent István Társulat, Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002. / Görög-magyar Újszövetség, Nestle-Aland, Novum Testamentum Graece, 27. revideált kiadás, Kálvin János kiadója, Bp. 2008.