Krisztus példázataiból

A kereső asszony

2011.09.20.  

Az embert kereső Isten témaköréből egy rövid példázat: az elveszett drachmáról szóló (vö. Lk 15,8-10) az, amit ma megvizsgálunk. A példázat címéből úgy tűnik, mintha a drachma lenne a lényeges, amiről Jézus beszélt. Ugyan ez a félreértés „a tékozló fiú” példázatával is. Abban is nem az atya örökségét eltékozló fiú a főszereplő, hanem az őt jogaiba és szeretetébe visszafogadó apa, aki az Atyát jelképezi. Az elveszett drachmáról szóló tanító történettel is ez a helyzet. A főszereplő nem az eltűnt pénz, hanem az azt kereső asszony, mint ahogyan az elveszett juhról szóló példázatban is nem az elkóborolt juhról, hanem az őt megkereső pásztornak a juhához fűződő viszonyáról szól a tanítás.

Miért fontos ezt hangsúlyozni? Azért, mert ezek a fent említett példázatok nem rólunk, emberekről, pénzről és egyébről szólnak, hanem a minket szerető Istenről és az Ő jelleméről. Isten számára mi vagyunk a figyelem középpontja. A Szentírás viszont, mint Isten hozzánk intézett szava Istenről és a velünk kapcsolatos terveiről szólnak. Ezért a Krisztusban hívők figyelmének középpontja maga Krisztus és az Isten Országa, valamint az Atya irántunk való szeretete és igazságossága.

Ebben a példázatban Jézus a bűnös embert szerető Istent mutatta be, és ezt egy „háziasszony” képével érzékeltette. Ez azért különös és meglepő, mert abban az időben így imádkoztak az írástudók: „köszönöm Uram, hogy nem nőnek születtem”. Ezért hallatlanul merész és modern Jézus részéről ez a hasonlat, és az még ma is, mert nem túl gyakori vallásos és keresztény körökben a jó Istent egy asszonyhoz hasonlítani. Pedig Jézus ezt tette.

Ebben a példázatban az új mozzanat az elveszett juh példázatához képest az, hogy ami elveszett, az otthon, a házon, a családon belül veszett el. Ezért ebben a tanító történetben Jézus azokról szól, akiknek valamely családtagja indult el a bűn útján a pusztulás felé. Őket is meg kell keresni és menteni. A példázatban ezek a legszebb kifejezések: „keresi”, „gondosan”, „amíg megtalálja”. A háziasszony világosságot gyújt, kisöpöri az egész házat, azaz nagytakarítást végez egészen addig, amíg meg találja az elveszett drachmát. A mennyei Atya szüntelen fáradozása Jézussal és a Szentlélekkel együtt minden egyes bűnös ember megmentéséért kimondhatatlan gondoskodásról és figyelmességről árulkodik. Jézus mondta, hogy „az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom (Jn 5,17)”, a Szentírás szerint az Isten felragyogtatja napját igazakra és bűnösökre, esőt ad az igazaknak és a gazembereknek. A jó Isten szüntelenül és fáradhatatlanul munkálkodik az egész teremtett világért, de különösen azért, hogy az Ő és Jézus legnagyobb áldozata (a golgotai kereszthalál) minél több ember életében célba érjen. Az apostoli hitvallásban az a mondat Jézusról, hogy „ül az Atyának jobbja felől”, nem egy mozdulatlan állapotot jelent, hanem ez egy kijelentés arról, hogy aki a király jobbján ül, az vele egyenlő rangú minden tekintetben. Vagyis Jézus a feltámadása és mennybemenetele után visszavette Isteni hatalmát és minden tekintetben az Atyával egy, és így egyelő rangú társként és isteni személyként munkálja a végső időben az ő népe elkészítését a vele való menyegzői találkozásra (vö. Mt 28,20b. Zsid 7, 22.24-25. Jel 7,17. 19,6-10).

Fontos az, hogy lássuk világosan az értünk tevékenykedő láthatatlan Istent, a hívőkért szüntelenül közbenjáró Jézus Krisztust, mint főpapot, aki a teremetett világ szépségei által, a Szentírás szavai és az azt megelevenítő Szentlélek által, valamint a lelkiismeret szaván keresztül különösen szólhat minden emberhez: hívőhöz és nem hívőhöz egyaránt. A világunkban előrehaladó mind nagyobb válságok, járványok és természeti katasztrófák – amelyeket Jézus előre megmondott (vö. Mt 24,7) - föl fogják vetni minden emberben a valódi kérdést, hogy van-e ennek a világnak és a Földünknek egyáltalán gazdája? És ki a felelős a történtekért? Majd sokan fogják Istent káromolni, mint ahogyan ezt meg is teszik, mások Isten népének maradéka ellen támadnak (vö. Jel 12,17. Mt 24,9-13), - mert bűnbakot mindenkor keresni kell, - ám ezzel a helyzet nem fog megoldódni. A Szentírás egyértelműen és világosan beszél arról, hogy valójában csak az „Isten jó (vö. Mt 19,17)”, hogy Ő „gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért (Jak 1,13)”, benne nincsen álnokság, Ő Krisztus személyében és az értünk meghozott áldozatával mutatatta be, hogy mennyire szeret minket. Ám azt is világosan lássuk, hogy miért van a világunkban a rossz, honnan van a bűn és, hogy Jakab levele szerint „a bűn teljességre jutván halált nemz (vö. Jak 1,15), és ez globális szinten is beérik azok életében, akik az Isten szavát és törvényét megvetették! Alig lehet elképzelni, hogy lenne olyan ember, aki a felnőttkorra eljutva valami módon ne hallott volna az ember ősellenségéről, a sátánról, aki szintén rendkívül tevékeny, „mint ordító oroszlán körüljár keresvén, hogy kit nyeljen el (1Pt 5,8)”, mert tudja, hogy „kevés ideje van”. Erre bővebben most nem térek ki.

Ebben a drámai helyzetben, amit földi életnek hívunk, keres az Isten engem, téged és minden embert személyesen, és ha megtalál, örül nekünk, mint a drachmáját megtaláló asszony.  Annak örül, hogy van valaki, aki elfogadta az Ő szeretetét, és bármilyen körülményeket varázsoljon köréje a bukott angyali fejedelem, még ha betegségben és a halál árnyékában kell is járnia nap, mint nap - amiként a bibliai Jób -, ő akkor is az Istenben bízik és Jézus kimondhatatlan áldozatában, mert szilárdan meggyőződött arról, hogy az Isten jó. A meggyőződésének az alapja az Isten beszéde a Szentírásban, aki sohasem hazudik (vö. Szám 23,19. Zsid 6, 18: „lehetetlen, hogy az Isten hazudjon”). A jó Istent pedig ez a bizalom meg fogja indítani, és az az ember nem veszhet el (vö. Róm 8,32-39).

Egyetlen bűnös ember megtérésén azért örvendeznek az angyalok is az Istennel együtt, mert a bűn fölött győzedelmeskedni, csak Krisztussal együtt és Krisztus hitével lehet, mert a bűn nem szükségszerűség, bűn nélkül lehet élni, mert Jézus is bűnt soha el nem követve élt ezen a földön. Aki úgy tud majd ráhagyatkozni az Atyára, miként Jézus tette itt a földön és olyan hittel éli az életét, miként az Isten Fia emberként közöttünk, az az ember megismeri a bűn fölötti győzelem titkát (vö. Zsid 5,7. Jel 14,12), és ennek vége az örök élet. A titok az, hogy aki mindenkor Krisztusra néz és vele marad, az sosem tud bűnt elkövetni. Az ember nyomorúsága abban áll, hogy azt az Istent, aki egyedül tud rajta segíteni, s aki őt a legjobban szereti, - gyakran elutasítja, - tehát nem marad Krisztussal, - ennek következménye a halál. Előbb az ember lelkében szakad meg az Isten élete, majd a földi élete is véget ér, és ha az alatt nem tért meg, akkor a véső sorsa is ez lesz. Igen, mert „a bűn zsoldja a halál”, - de szerencsénkre van további része is a mondatnak, - „az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban (Róm 6,23)”.  Ezért kell az Istennek az embert megkeresni és megtalálni, különben esélyünk sem lenne az emberhez méltó és Istennek tetsző életre ezen a földön.  Akinek ezért hála ébred a szívében, azt az embert az Isten már megtalálta.

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szent Jeromos. Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002./ Szent Biblia, fordította Károli Gáspár, Bp., 2002 (A zárójelbe tett igék esetében mindenképpen nézzük meg ezt a fordítást is!), Baranyi József: Konkordancia a Károli Bibliához, Veritas Kiadó, Bp., 1995.