Más evangéliumi témák

A Szentlélek eljövetele vagy visszavonulása?

2011.09.20.  

A pünkösd a görög „hé pentekoszté” kifejezés magyar fordítása és azt jelenti, hogy az „ötvenedik” nap. A húsvétot követő ötvenedik napról van szó. Az ószövetségi vonatkozásaitól most eltekintek. A mennybe visszatérő Krisztus ekkora ígérte a benne hívőknek az Atya ígértét, a Vigasztalót, a Pártfogót, aki maga a Szentlélek. Az Ő személye titok. A Szentírásban kevésbé ismerhető meg az Atyához és a Fiúhoz képest, azonban kétségtelenül isteni személyről van szó, és nem csupán erőről. Jézus a mennybemenetele előtt „az Atyának, és a Fiúnak és a Szentléleknek a nevében” küldi keresztelni a tanítványait (vö. Mt 28,19), és Pál apostol is egyenrangú társnak tekinti az Atyával és Krisztussal együtt, olyan személynek, aki közösséget képes teremteni (vö. 2Kor 13,13). Az apostol olyan személyként jellemzi Őt, aki ismeri az Isten dolgait, „mert a Lélek (pneuma) mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is” (vö. 1Kor 2,10-11). Jézus szerint olyan személy, aki elvezet minden igazságra, aki mindenre megtanít és eszünkbe juttatja a tanítványoknak azokat, amelyeket Krisztus mondott nékik (vö. Jn 14,26; 16,13).

Mégis miért adtam ezt a címet, hogy „A Szentlélek eljövetele vagy visszavonulása?” Az Üdvözítő mennybemenetele után tíz nappal a Szentlélek ténylegesen kiáradt nagy zúgás és lángnyelvek kíséretében mintegy százhúsz hívő tanítványra, azért mert az addig évek óta vetekedő tanítványok egységre és egyetértésre jutottak (vö. ApCsel 2,1). Leszámoltak minden emberi tényezővel és Krisztus Lelkét óhajtották az életük egyetlen vezetőjéül. Erről az Apostolok Cselekedetei második fejezete számol be. Az addig félénk apostolok nagy erővel tettek tanúságot attól kezdve mind Júdeában mind Szamariában és mindenhol, amerre jártak. Igehirdetéseiket csodák és gyógyulások kísérték (vö. ApCsel 4,33; 16,25-26; 20,7-12). Az első pünkösdkor a nyelvcsodának köszönhetően különböző országok lakói a saját nyelvükön hallották hirdetni az Isten nagy tetteit (vö. ApCsel 2,8). Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Krisztus feltámadásáról, naponta közösen imádkoztak, és az Úr naponta növelte az üdvözülendők számát. Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy a Szentlélek kiáradásának kézzelfogható jelei és csodái voltak. Ám a legnagyobb csoda nem ezekben volt, hanem abban, hogy a tizenegy apostol és a többi hívő egy akaratra jutott. Nem egyetlen embernek az akaratára, amelynek mindenki alávetette magát, mert ez a diktatúra, hanem egyetértésre jutottak, mint ahogyan az első apostoli zsinaton is: miután néhány vitás kérdést megvitattak, ezután jutottak egyetértésre és egységre (vö. ApCsel 15). Tehát a valódi csoda ebben volt, mert ezt a tanítványok közötti egységet maga Krisztus sem tudta megvalósítani itt a földi élete során. De imádkozott a tanítványok Őbenne való egységéért, és elmondta, hogy végül lesz közöttük ilyen egység.

Meg kell vallanom az olvasónak, hogy én a jelen napok történelmi eseményei és az egyházak tevékenysége mögött nagyon hiányosnak látom, vagy egyáltalán nem érzékelem a Szentlélek tevékenységének a kézzelfogható jeleit. Még Isten népének a körében is, amely minden felekezetben megtalálható, még közöttük sincsen egység. Az ökumenikus törekvések pedig sajnos nem ezt a Krisztusban való egységet mozdítják elő. Miért állítom ezt? Azért mert az egyházak vezetői közötti szerződéseken és megegyezéseken alapuló egység nem esik egybe a hívek „aluról jövő” és a szívükben ténylegesen meglevő egység utáni vággyal. Amikor érdekek és hatalmi szempontok érvényesülnek vallási köntösbe bújtatva, annál veszélyesebb dolog nincsen a világon. Sok lelkész és pap, valamint hívő ember őszintén akarja ezt az egységet azért, hogy a Krisztusról szóló bizonyságtevésünknek hitelessége és ereje legyen. Ennek az egységnek azonban olyan mintájára kell megtörténnie, amilyenre az első tanítványok jutottak, és ez pedig nem a különböző egyházak érdekeinek és hitigazságainak az összehangolása nyomán jött létre, hanem a valódi megtérések és a közös ima és az Istennek átadott életek eredményeképpen.

A karizmatikus jelenség az egyházakban biblikus szempontból szintén nem tisztán Isten Lelkétől történő megnyilatkozás. Azért is, mert Isten jelenlétébe nem lehet csupán Istendicséretekkel bemenni. Bűnrendezés nélkül nincsen Istennel való közösség. Az ottani gyógyulások és gyógyítások sem történnek minden esetben a feltámadt Krisztus által, - néha ez is előfordulhat,- azonban a Szentlélek megnyilatkozásait Krisztus mindenkor ahhoz kötötte, hogy a benne hívők megtartják az Ő parancsolatait (vö. Jn 14,15-16.21.24). Ezt mondta Jézus: „Aki megtartja az én beszédemet, az szeret engem, az én is szeretni fogom, Atyám is szeretni fogja, hozzá megyünk és benne fogunk lakni (Jn 14,23).” Tehát Jézus szavainak, parancsolatainak és az Isten erkölcsi törvényének (vö. Kiv 20,1-17; Mt 22,37-40) a meg nem tartása vagy áthágása nyomán a csodálatos gyógyulások nem jöhetnek az Isten Lelkétől. Hanem sokkal inkább annak vagyunk a tanúi, hogy a nagy csaló, a sátán hiteti el az emberekkel azt, hogy a Szentlélek nyomán történnek mindezek.

Ezzel együtt viszont hiszem, hogy vannak igazán hívő emberek, és olyan imádkozó, Bibliát olvasó és Krisztust szerető kisebb csoportok, akiken keresztül megnyilatkozhat Krisztus Lelke. Ennek az eldöntése azonban a Szentlélek egyik adományának a segítségével történik, amit a Biblia a „szellemek megkülönböztetése” néven ismer (vö. 1Kor 12,10), valamint feltétel még a Szentírás minden igazságával egybehangzó tanítás és életmód a csodatevő részéről. Akinél hiányos a Krisztusnak átadott élet és nem lesz láthatóvá a jellemében és a szolgálatában a Szentlélek gyümölcse (vö. Gal 5,22), annál az embernél biztosan nem az Isten Lelke vitte végbe a csodákat. A legtöbb esetben azonban a gond az, hogy aki „gyógyítónak” jelentkezik, annak a belső életét a legtöbben nem ismerik, mert messziről jött és nem közöttük él. A másik probléma, hogy egy beteg embernek sok esetben teljesen mindegy, hogy ki által gyógyul meg, csak éppen meggyógyuljon. Pedig a bukott angyali fejedelem is képes arra, hogy valakire rálehelje a betegséget, majd pedig visszavegye róla, és úgy látszik, hogy az illető ténylegesen meggyógyult, holott nem erről van szó, mert ennek nyomán még nagyobb belső megkötözöttségek lépnek fel a meggyógyult személy életében. Életet mindenki csak az élő Istentől és Krisztustól kaphat. Most az utolsó időben igen fontos, hogy naponta imádkozva, és ha kell „térden állva” kutassuk a Szentírást, igét igével egybevetve, mert Jézus figyelmeztetett arra, hogy sokan jönnek az Ő nevében és nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy ha lehet, még a választottakat is megtévesszék (vö. Mt 24,24). „Mindent vizsgáljatok meg, a jót megtartsátok” – írja Pál apostol. A másik dolog, ami megfigyelhető, hogy ahonnan az Úr Lelke visszavonul, ott azonnal a pusztító démonok foglalják el azt a területet, várost, vagy vidéket. Ez napjainkban egyre jobban érzékelhető a természeti katasztrófák sorozata és a megbolydult, mind szélsőségesebbé váló időjárási viszonyok tekintetében is. A következő elgondolkodtató tényező az, hogy amíg az első pünkösd előtt a tanítványok Krisztussal keresték a kapcsolatot és Isten Lelkétől várták az erőt, addig napjainkban egyes egyházak vezetői az államhatalommal való együttműködést keresik, hogy abban találjanak maguknak erőt és támaszt. Ezt Krisztus soha nem tette és a tanítványaira sem hagyta hátra, hogy tegyék. Az apostolok is nem a római helytartóval vagy hatóságokkal keresték a kapcsolatot, hanem az élő Istennel.

A valósághoz viszont hozzá tartozik az is, hogy az utolsó időben lesz Istennek olyan hívő népe, amelyik megtartja „Isten parancsolatait és Jézus hitét” (vö. Jel 14,12), ez a nép ma még sehol nincsen, legfeljebb születőben van. Az Úr megrostálja népét (vö. Ám 9,9; Jel 3,16; 1Pt 4,12; Lk 22,31), és a hívő maradékra árad ki ténylegesen a Szentlélek, amely nyomán egy hatalmas erejű evangéliumhirdetés fog végbemenni az egész világon (vö. Mt 24,14). Ekkor a különböző egyházakban élő valódi Krisztushívők átveszik a „lángot” és az üzenetet, és az „örökkévaló evangélium” (vö. Jel 14,6; Mt 24,14) még egyszer végig fog söpörni az egész Föld színén. Erre emberi erő és adottság önmagában nem képes. Ehhez Isten Lelkének az ereje és hatalma szükséges és egy Krisztusnak átadott életű hívő nép, amely magára öltötte a „Bárány” (vö. Jn 1,29) vonásait, és termi a Lélek gyümölcsét. Joel próféta is ír arról, hogy az utolsó időben az Isten kitölti az Ő Lelkét (vö. Joel 2,28-32a), tehát a Szentléleknek valóban lesz az első pünkösdöt is meghaladó erejű kiáradása, amelyet „kései eső” néven ismer a Szentírás (vö. Jak 5,7), ehhez viszont a bibliai feltételeknek teljesülniük kell. A sátán is ismeri a Bibliát és előre kiszámít bizonyos dolgokat, arra nézve, hogy mi fog történni, ezért előretör és hamis adományokkal kelti azt a benyomást, hogy azok a Szentlélektől vannak. Ezt azért teszi, hogy azokat lejárassa, és az emberek elforduljanak az ilyen jelenségektől, hogy mikor valóban kiárad a Szentlélek, akkorra ő lépéselőnyhöz jusson azzal, hogy az emberek már nem lesznek annyira fogékonyak rá, és így tömegeket tarthat meg a hálójában. Az Isten azonban kijelentette övéinek önmagát és mindazt, amit szükségesnek tartott közölni velünk erre az utolsó időkre nézve (vö. 1Tessz 5,2-6; Mt 24,25; 2Tessz 2,8-10; Jel 13,13-14).

Amit leírtam az a Szentírásból ellenőrizhető. Természetesen csak annyit írtam, és úgy fogalmazhattam meg a mondandómat, amennyit és amennyire megértettem ezt a témakört. Jelen írásom nem hordozza a tévedhetetlenség kézjegyét. Kérem a kedves olvasót, hogy mindennek minden tekintetben a Szentírásban nézzen utána, és ne nekem vagy másnak, hanem az Isten szavának higgyen, amely megáll és megmarad örökre (vö. Mt 24,35).

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002., Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004.