Krisztus példázataiból

A tövisek közé, és a jó földbe hullott mag (II. rész)

2011.09.20.  

A magvetőről szóló példázat (példabeszéd) bemutatja nekünk az emberért fáradozó Istent, tükröt tart elénk, hogy felismerjük szívünk állapotát, és megmutatja azt, hogy az Isten szavának befogadása és megtartása esetén egyetlen magból harmincszoros, hatvanszoros, vagy akár százszoros terméshozam is lehetséges (vö. Mt 13,3-8 és 18-23 / Lk 8, 4-15).

A tövisek közé hullott mag a harmadik talaj, ami Jézus szavai szerint nem hoz termést (Mt 13,7 és 22 / Lk 8,14), mint ahogyan az útfélre és a köves talajba hullott magok esetén is ezt már megértettük. A mag az Isten igéje (vö. Lk 8,11), a magvető pedig mindenkor maga Krisztus (vö. Mt 13,37), Ő az, aki a jó magot, az igazság magvait szórja ebbe a világba szemben a sátánnal, aki az első bűneset óta a tévelygés, és a hazugság konkolyát hinti mindenfelé az emberi társadalomban. Ez utóbbival Jézus egy külön példázatban foglalkozik, ez a „búza és a konkoly példázata” (vö. Mt 13,24-30).

Mit jelképez a tövis ebben a példabeszédben? A tövisek a szívnek olyan bűnös hajlamai, amelyek már szenvedélyekké nőttek, amelyeket nem szaggatott ki a mély bűnbánat, mert nem bánták meg azt igazán, amelyeknek helyet hagytak, s amelyek most már sodorják a bűn lejtőjén az embert. Ezek lehetnek a régi rossz szokások, a dühkitörések és más megkötözöttségek. Ott van a szívben az Isten beszéde is, de nem tud fejlődni, mert ezek a szenvedélyek, mint a hínár csavarodnak rá, és elfojtják az Isten életét az emberben. Jézus a következő veszélyforrásokra hívja fel a figyelmünket ezzel kapcsolatban: „e világnak a gondja” (1), „a gazdagság csalárdsága” (2), és Lukács evangéliuma még kiegészíti ezt „az élet gyönyöreivel” (3).

E világ gondja mind a szegény, mind a gazdag réteget érinti. A szegény ember a megélhetése miatt aggódik, és attól fél, hogy a munkahelyének az elvesztése, vagy egy nem várt betegség a nyomor szélére juttatja őt és a családját. Ez gondból elég. A gazdag ember meg akarja tartani vagyonát, vagy éppen növelni szándékozik azt. Emiatt folyton azon jár az esze, hogy hogyan forgathatná a pénzét jobban, miként menthetné át ebben a válságban azt, amije van. Mindkét embercsoportot a világ gondja köti le, elméjüket ezek a gondolatok és félelmek foglalkoztatják szüntelen, emiatt az Isten szavának nem marad táptalaj, sem idő, sem energia, hogy az is növekedjen és termést hozzon. A „nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak” jézusi kijelentés a gazdag rétegre vonatkozóan, ide is érvényes. A szerényebb körülmények között élő ember is élhet olyan gondok és félelmek között, hogy képtelen azokat átadni az Istennek, különösen, hogy ha meg sem ismerhette Őt. Így hogyan lehetne bizalma iránta? Nagyon sok elszegényedő ember körülnéz a világban és a sorsáért Istent hibáztatja vagy káromolja, mert égbekiáltó igazságtalanságok veszik körül. Nem érti azt, hogy ha Isten van, akkor meddig tűri a szegények kizsákmányolását, az istentelenek látható szerencséjét ebben a világban, stb. A hívő ember ezzel a gondolattal nem foglalkozik, mert nem a körülötte lévő világra, hanem hitben Istenre tekint. Nem akar meggazdagodni, ha pedig gazdag lett, nem köti le őt a pénz szerelme, hanem Isten sáfárának tekinti magát, és a javaival nemes célokat is szolgál. Tudatában van annak, hogy a vagyon önző célokra való felhasználása sátáni vonásokat alakít ki az emberben, az igazán hívőnek pedig mindennél fontosabb, hogy Krisztushoz tartozzon, mert hozzá akar hasonulni, nem a világhoz.

A „gazdagság csalárdsága” valóban megfogja az embert. A Szentírás szerint, „akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak a gyökere a pénz szerelme …” (vö. 1Tim 6,9-10). Nem az a gond, hogy ha van pénzünk, mert pénzre szüksége van minden embernek. Nem a pénz, hanem a pénz szerelme a veszélyes a Biblia szerint. Amikor az veszi birtokba a szívet és ezzel az ember a mammon (a pénz) szolgája lesz, ahelyett, hogy Istent választaná, hogy minden megkötözöttségtől szabaddá váljék (vö. Jn 8,36), és békessége legyen. A kényelem nem több a békességnél, a vagyon nem több az örök életnél, amely hozzá viszonyítva csak polyva, amelyet elsodor a szél.

Az „élet gyönyöreinek” az ingoványa pedig annyira egyértelmű, hogy arról alig kell szót ejteni. Az ifjú felemészti vele szellemi, testi és lelki erejének a javát, és amikor családot alapítani és alkotni kellene, már csak árnyéka egykori önmagának. Elillan az ifjúság öröknek hitt ereje és sehol nem találja többé. Pedig az élet terheinek a hordozásához erőre van szükség, jó idegrendszerre, megszerzett diplomákra vagy szakmákra, s ezt mind fiatalon, gyakran a heves vágyainkat helyes mederbe terelve tudjuk megszerezni és megtartani. Mindehhez Isten segítséget nyújt azoknak, akik állhatatosan keresik Őt.

A példázatból láthatjuk, hogy csak a jó földbe hullott mag hozott termést (vö. Mt 13,8 és 23 / Lk 8,15).  A jó talajhoz hasonlító emberi szív (értelem) nem úgy fogadja az Isten beszédét, mint emberi beszédet, hanem mint Isten szavát, mint ahogy valósággal az is (vö. 1Tessz 2,13). Hallani és érteni az igét pedig nem intellektuális kérdés, hanem nyitottság és fogékonyság kérdése. A jó földhöz hasonlító emberi szív nem bűntelen, mert Jézus éppen a bűnösök megmentésért jött erre a világra. Ez az embercsoport nem csak hallgatja és olvassa az igét, hanem elmélkedik fölötte napközben, forgatja azt az elméjében (vö. Lk 2,51b), és végiggondolja, hogy vajon az ő szíve melyik csoportba tartozik, és Krisztushoz megy imában, hogy rajta segítsen (vö. Jn 6,37). Miközben az ember elmélkedik az Isten szaván, az mind mélyebbre hatol benne, és ő is az igében. Az igének mélységei tárulnak eléje, amelyek örömet és erőt adnak neki a mindennapokban. Ha pedig eljut valaki addig, hogy meg is cselekedje azt, amit olvasott, akkor tapasztalati bizonyossága lesz arról, hogy van Isten (vö. Jn 17,17) és, hogy az Ő szava igazság (vö. Jn 7,17). Gondoljuk el, egyetlen magból akár harmincszoros, … vagy százszoros termés is lehet. Ha ezt a cikket egyetlen ember elolvassa, akinek bekerül az Isten igéje a szívébe és oda jó földbe hull, ebből még százszoros termés is várható, de az evangélium szerint harmincszoros is elegendő. Erre a garancia az Isten beszéde, a beteljesült bibliai próféciák egész sora, és azok a tapasztalatok, amit egy hívő ember mindennap megél, akkor, amikor Isten gondviselő jóságát kézzelfoghatóan a magáénak tudja.

Akinek Istennel szerzett tapasztalatai vannak, az nem fél a haláltól, mert bizodalma van az Istenben, mert aki a szabadulást elkezdte őbenne, azt a Krisztus második eljövetelekor történő feltámadáskor (vö. 1Tessz 4,16-17 / 1Kor 15,23) és az örök életben végbe is viszi (vö. Jel 3,5). A bibliai szenvedő Jóbbal együtt vallja: „mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. És miután ezt a bőrömet megrágják, nem ebben a testben látom meg az Istent. Akit magam látok meg magamnak, az én szemei látják meg nem más. Az én bensőm emésztődve vágyakozik ezután (pontosított fordítás szerint, jó még a Szt. Jeromos Kat. fordítás is / Jób 19,25-27)”.

Lukács evangéliuma még egy fontos kiegészítést tesz a magvető példázatának a végén. Akiknél jó földbe hullott a mag, azok „gyümölcsöt teremnek béketűréssel” (vö. Lk 8,15). A béketűrés helyett szereplő görög kifejezést jobb „állhatatosnak” fordítani. Azaz „gyümölcsöt teremnek állhatatosan”! Jézus figyelmeztetett, hogy aki mindvégig kitart, az üdvözül. Béketűrés, állhatatosság és kitartás a nehéz időben és a tényleges nehéz körülmények között is a legfontosabb, mert mindez csak próba az Isten népe számára (vö. ApCsel 14,22). Ennek szemlélői és aktív, láthatatlan résztvevői a menny angyalai is, akik az isteni és a sátáni erők harcában Isten népének az oldalán vesznek részt. Ők látják azt, hogy Isten választott népe nem érdekből és nem számításból szereti az Urat, hanem azért mert Ő a világmindenség teremtő és megváltó Istene, aki valóban jó, és szeretetre méltó. Ha már most teremjük a Lélek gyümölcseit (vö. Gal 5,22), akkor a példázatban megígért termés semmiképpen nem maradhat el (vö. Zsolt 126,5-6).

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002. / Görög-magyar Újszövetség, Istennek az Újszövetségben adott kijelentése, Nestle-Aland, Novum Testamentum Graece, 27. rev. kiadása, és az 1975, évi új fordítású Biblia javított kiadása (1990). Kiadja a Magyar Ref. Egyház Kálvin János Kiadója, Bp., 2008.