Krisztus példázataiból

Az embert kereső Isten

2011.09.20.  

Jézus több példázatában is foglalkozik az embert kereső Isten témájával, ezek közül most csak egyet fogunk áttekinteni. Úgy gondolom, ma is aktuális Isten részéről ez a keresés. Miért keresné a mindenható Isten az embert, ha egyszer úgy is tudja, hogy hol van és az életünk is az Ő kezében van? Azért, mert amíg az ember a bűneivel kiegyezve él, addig az Isten számára az ember elveszett, ezért a keresésére indul, hogy őt (téged, engem) megkeresse, mert a jó Isten számára ez a legfontosabb.

Az elveszett juhról (Lk 15,1-7) szóló példázatát Jézus a farizeusoknak és az írástudóknak mondta el, azért, mert azok nehezményezték Jézus részéről azt, hogy Ő vámosokat és nyilvános bűnösöket fogad magához és velük együtt eszik. Ezzel bemutatta azt, hogy az Atya hogyan munkálkodik az ember megmentéséért, és leleplezte az írástudók bűnösök iránti helytelen viszonyulását. Ők ugyanis elzárkóztak és megvetették az ilyen embereket, és másokat is arra késztettek, hogy az ilyen nyilvános bűnösöket elítéljék és elforduljanak tőlük. Ezt olyan alapon gondolták, hogy ha az emberek elhatárolódnak és megvetik ezeket a szerencsétlen embereket, akkor elrettennek attól, hogy ők maguk is hasonló helyzetbe kerüljenek vagy ilyen módon éljenek. Ez a gondolkodásmód azonban semmire sem jó, mert az emberi szívet – mai a bűn hatalma alatt van – nem érinti. Ez csak arra jó, hogy valaki különbnek tartsa önmagát másoknál, miközben ő maga is hasonló törvényszegéseket követhet el, - csak lehet, hogy azok nem nyilvánosak. Az emberek nagy többsége a bűnt szereti, de a bűnöst megveti. Ez akkor is így volt, és ma is így van. Isten részéről azonban fordított a helyzet. Ő a bűnt gyűlöli, de a bűnöst szereti és meg akarja menteni, és ezért a legnagyobb áldozatot hozta meg, amikor Fiát, Jézust elküldte helyettes áldozatul a világ bűneiért (vö. Jn 3,16 / Rom 8,32).

A példázatban az Atya a jó pásztor, aki az elveszett egyén után megy (Zsolt 23,1-4. 80,2. Iz 40,11). Természetesen ebben maga Jézus is részt vesz. Mivel Jézus magát azonosította a Jó pásztorral (vö. Jn 10,11-ben), aki életét adja a juhokért, a keresztények többsége nem is gondolja, hogy ebben a példázatban most az Atyán van a hangsúly. Ő az, aki az elveszett embert Szentlelke által (gyakran embereken keresztül is) megkeresi, az Atya az, aki még a nem hívő emberhez is a lelkiismeret szaván keresztül szól. És nem utolsó sorban Ő volt az, aki Jézust éppen ezért küldte el ebbe a világba. Krisztus a küldetését éppen ezekkel a szavakkal fogalmazta meg: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett (Lk 19,10)”. Itt az „elveszett” szó, magyarázatra szorul. Az „elveszés” az örök elveszést jelenti, a második és végleges halált a Szentírás szerint (Jn 3,16 / Jel 2,11 / Jel 20,5-6.14 / Róm 6,23 stb.), ami a bűnnek a zsoldja. Ebben azoknak lesz részük, akik nem részesülnek az első feltámadásban az Isten igazságos ítélete alapján akkor, amikor Krisztus Urunk visszatér angyalaival az ég felhőin hatalommal, és dicsőséggel. Ők az elveszettek, akik bűneikkel együtt haltak meg, akik Isten megváltói szeretetét visszautasították. De sajnos azok is ide fognak tarozni, akik a felismert isteni világosságot nem követték az életükben (Jel 21,8: pl. a gyávák esete), és nem az Isten szavára, hanem az emberek hagyományaira és tanításaira építettek, ami bizony Jézus szavai szerint homokra épített ház, amelynek nagy lesz a romlása (vö. Mt 7,26-27). Az Isten ezek miatt is bánkódik (vö. Joel 2,13b), mert Ő maga a szeretet (vö. 1Jn 4,8.16). Szeretete nem érzelgősségben és a bűn elnézésében nyilvánul meg, hanem az emberét meghozott legnagyobb áldozatában, a megváltásban. Ezért, amíg az ember él itt a földön, az Atya és Jézus is a Szentlélek által szüntelenül munkálkodik az ember megmentéséért, azért, hogy az ember mindennap megtérjen a bűneiből és Isten kegyelme által az újjászületett élete el legyen rejtve Krisztusban (vö. Jn 5,17). Ezért van az, hogy a jó pásztor ott hagyja a kilencvenkilenc igazat a pusztában, és elmegy, hogy megkeresse az egy elveszettet. Te vagy az az elveszett, és én vagyok. Csak ez az isteni szeretet képes megállítani a bűn mocsarába süllyedő embert, hogy ilyenkor az élő Istenhez kiáltson: „Uram ments meg engem, mert nélküled elveszek!”

A példázatban az a legszebb, hogy amikor Isten megtalál Téged (engem), akkor örül. Nem tesz szemrehányást, nem dorgál meg, és nem mondja azt, hogy már hányadszor éltél vissza a szeretetemmel, hanem annak örül, hogy elfogadtuk a megmentő szeretetét. És Istennel együtt örülnek a világmindenségben lévő el nem bukott szellemi lények (az angyalok) is egyetlen ember megtérésének. Miért van ez? Azért, mert a menny értékrendje a szeretet és az élet értékrendje, amikor mindenki örül annak, ha egyetlen embernek is örök élete van, annak, hogy van egyetlen ember is, aki Jézus által győzött a bűnei felett. Ez nagyobb győzelem, mint meghódítani az egész világot. Erre a győzelemre viszont Isten ígéretet tett (vö. Rom 16,20), éppen ezért az Ő teremtő és újjáteremtő szava által ez lehetséges. Ám ehhez szükséges az egyén közreműködése is. Ezt mondja Jézus: „megtaláltam elveszett juhomat”, az enyémet, azt, akit a véremmel váltottam meg, s akit most a közbenjárásom és a mennyei szentélyben lévő főpapi szolgálatom által tartok meg (Zsidókhoz írott levél: 2,17. 4,15-16. 7,24-25. 6,19-20. 8,1-2. 9,24-26.28. 10,19-22) azáltal, hogy eltörlöm bűneit, és semmi sem lesz az ítéletkor a számláján. Én az életemmel és a véremmel fizettem érte. Sátán takarodj innen! Nincsen jogod erre az emberre … Minden bizonnyal ezt fogja mondani és így fog megtartani bárkit is, aki bűneivel hozzá tér, megvallja és megbánja azokat. Az Úr Jézus szerint: „aki hozzám jön, én azt nem dobom ki”. Ez nagy reménység!

Azt írja egy közel keleten élő lelkipásztor, aki korábban juhpásztor volt, hogy ha a juh eltéved, a sziklás szakadékok között nagy veszélyben van. Hogy ha felfordul a hátára, annyira gyámoltalan, hogy többé nem tud lábra állni. Hogy ha a juh a fejét üti a fába, akkor rovarok vannak az orrában, amelyektől nem képes önmagától megszabadulni. Ezekben az esetekben csak a pásztor segíthet.

Jézus a mindennapi életből vett példákkal mondta el és mutatta be az Isten és az ember egymáshoz való viszonyát, az Atya jellemét. Így mi sosem fogunk tudni tanítani. Azonban az Isten bölcsességéből lehet részesedni, és ezt az Isten bárkinek adja, aki azt tőle kéri (vö. Jak 1,5). Az Úr mindenkit megkeres az élete folyamán, sőt egészen addig munkálkodik a megmentéséért, amíg az illető vagy elfogadja, vagy megkeményedve végleg elutasítja azt. Ez utóbbi esetben már a mindenható Isten sem tehet semmit az emberért, sem ima, sem semmi egyéb nem segít rajta. Ez a Szentlélek elleni bűn állapota, amelyből nincsen bocsánat (vö. Mt 12,31-32). Nincsen bocsánat, mert nincsen belőle megtérés. Isten csak a megvallott és megbánt bűnöket tudja megbocsátani, és ez bármekkora bűn legyen is, még egy eltékozolt, tönkretett élet után is lehetséges és van Istennél bocsánat és van örök élet a megtért ember számára. A halogatott megtéréssel viszont a „szív” keményedik, és egyre érzéketlenebbé válhat az Isten szavának a megszólítására. Isten egyedül „a szívek” vizsgálója, Ő ismeri és tudja, hogy ki vált alkalmassá Fia, Jézus áldozatát hittel igényelve, és az Ő jellemvonásait magára öltve az örök életre. Addig az Isten szüntelenül munkálkodik és keres, addig keres, amíg a szeretetével megtalál és az benned viszont-szeretetből fakadó tetteket vált ki a másik emberért. Ilyenkor örül az Isten és vele örülnek a menny lakói is.

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia (Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás), Szent István Társulat, Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002. / Görög-magyar Újszövetség, Nestle-Aland, Novum Testamentum Graece, 27. revideált kiadás, Kálvin János kiadója, Bp. 2008.