Más evangéliumi témák

Hogyan válhatnék Isten előtt elfogadottá és igazzá?

2014.10.01.  

Vannak, akik azt gondolják, hogy nem kell nekem az Istennek megfelelnem, mert Ő úgy is elfogad engem, olyannak, amilyen vagyok. Ezen felül semmi tennivalóm nincsen, hiszen tapasztalatból tudom, hogy a jó Isten megsegített különböző élethelyzeteimben így is, amikor kértem tőle. Sajnos a Szentírás összefüggései alapján azt mondhatom, hogy ez csak féligazság. Igaz, hogy az Isten úgy szeret, amint vagyok, és megsegíthet, amikor kérjük tőle, de van még más is. Azért szeret engem vagy téged és azért segített meg az eddigiek során, mert a szeretetével át akar formálni minket Jézus Krisztus jelleméhez hasonlóvá, hogy a menny részeseivé tehessen bennünket. A valódi szeretet a másik javát akarja és munkálja és nem azt, amiről az illető úgy gondolja, hogy neki kívánatos, vagy jónak látszik. Egy jó szülő is azt adja a gyerekének, amire neki éppen szüksége van. Ebédidőben főtt ételt ad és nem fagyit, bár lehet, hogy a csemetéje fagyit kíván, és azt követeli tőle.

Ezen kívül vannak olyanok is, akik azt gondolják, hogy „elég nekem az, amit számomra az egyházam előír, még azt sem tudom rendesen megtartani, és különben sincsen időm a Bibliát olvasni, és ha mégis föllapozom, annak a felét sem tudom megérteni”. Erre azt tudom válaszolni, hogy érdemes megvizsgálni, hogy amit az egyházam kér tőlem a hitéletben az Isten szava szerint való-e minden tekintetben? Miért bíznám az üdvösségemet másokra, amikor nekem kell személyesen állást foglalni ebben a kérdésben is. Egy élelmiszer vásárlása esetén megnézzük a szavatossági idő lejártát és azt is, hogy miket tartalmaz az az áru, mert egészségesek akarunk maradni. Az üdvösségünket akkor miért bíznánk másra, hiszen ez a legfontosabb a hívő ember számára. A Biblia olvasása pedig következetességet és odaszánást igényel, alázatot és nyitottságot arra, hogy keressem és megtaláljam az Isten akaratát a személyes életemre nézve. Erre pedig kevés ember hajlandó, ehelyett inkább keresi a kifogásokat. Ezen kívül pedig nem szükséges a Bibliából mindent megértenem ahhoz, hogy bizonyossággá érjen bennem, hogy mi az igazság és mit kér tőlem a jó Isten. Ha kitartok az imában és a Szentírás olvasásában naponta legalább 20 percig, akkor egy bizonyos idő után kialakul egy biblikus látásmódom, amit a lelkiismeretem is támogatni fog és ezek alapján már viszonylag könnyen tájékozódhatok egyházi és vallási kérdésekben. Ha nem ezt teszem, akkor az a lehetőség marad, hogy azt fogadom el, amit az általam hitelesnek vagy szeretettnek tartott vallási tanító vagy egyházi vezető mond, vagy a többséghez fogok igazodni. Ezzel szemben viszont Jézus ezt mondja: széles az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan járnak rajta, és keskeny az út, amely az életre visz és kevesen találják meg azt (Mt 7,13-14). Ezért szólítja fel Krisztus a benne hívőket arra, hogy „Keressétek először az Isten Országát és az ő igazságát, és a többit megkapjátok” (Mt 6,33). Egy kicsit keresni kell, mert nem biztos, hogy ott találjuk meg az Isten igazságát, ahol első látásra gondolnánk.

Azért is tanácsolja Jézus, hogy keressük az Isten Országát és az Ő igazságát, mert az Írás szerint, ha valaki nem az Isten igazságára törekszik, akkor törvényszerű, hogy a maga igazságát fogja követni, azt, amit az illető igaznak vél vagy gondol (Róm 10,1-3). A bűnös ember Isten nélkül élve viszont olyan helyzetben van, hogy minden vélt igazsága „megfertőztetett” a Biblia szerint: Jób 14,4. Ez keményen hangzik, de sajnos mégis így van, mert abban a dologban, amiben úgy vélem, hogy igazam van, sok esetben tetten érhető esetleg az önző érdekem vagy indulatom, netán a felháborodásom a velem szemben elkövetett sértés vagy igazságtalanság miatt. Ez pedig nem az Isten lelkülete és szeretete szerint való, ezért megfertőztetett igazságról beszélhetünk, ami már nem igazság az Úr szemében. Ezért van az, hogy a saját elgondolásom és jócselekedeteim alapján sosem válhatok az Isten előtt elfogadottá és igazzá. Ha valamely egyház követelményeinek próbálok megfelelni, lehetek ugyan sokak szemében jó egyházfi, de Isten engedelmes gyermeke csak akkor leszek, hogy ha az Ő szavait és parancsolatait a Szentírásból megismerem, és annak fogok hitből, és önként engedelmeskedni. Az egyház szava és az Isten szava pedig nem föltétlenül esik egybe, ezt tudomásul kell vennem, akár könnyű, akár nehéz ezzel szembe nézni, mert Urunk Jézus a Szentlélek elküldését feltételhez kötötte. (Jn 14,15-17; a Károli fordítása szerint, vagy a Mt 28,18-20) Ebből pedig megérthető az, hogy valamely egyház vezetése nem föltétlenül állt minden esetben a Szentlélek vezetése alatt az elmúlt évszázadok folyamán. Ha ez így van, akkor a tanításait érdemes megvizsgálni a Biblia tanításának a fényében.

Ezek számbavétele után hogyan válhatnék az Isten igéjének tanácsai alapján Isten előtt elfogadottá és igazzá? Pál apostol a lényegre irányítja a figyelmet, amikor ezt írja: „mert kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki se kérkedjék.” (Ef 2,8-9; vö. 2,4-10) Egy másik helyen pedig így ír: „Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm 6,23b). A továbbiakban pedig még hozzá teszi: „Könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek. Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené (a dicsőség).” Az utolsó szó már nincsen benne a Bibliában, de értelem szerint ez következne, mert nem az emberé, hanem az Istené a dicsőség minden jóért, amit bennünk, vagy álalunk kimunkált az életünkben az Ő késztetéseivel.

A világot teremtő és megváltó Isten Jézus Krisztus által ingyen, kegyelemből ajánlja fel minden embernek az üdvösséget annak alapján, hogy Fiát, Jézust odaadta bűneinkért bemutatott helyettes áldozatként. Az üdvösség tehát ingyen van, Isten ajándéka ez, amit nem lehet semmivel sem kiérdemelni vagy ledolgozni, vagy leimádkozni, lezarándokolni, vagy kiengesztelni. Azért van ez így, mert az Isten a bűnnel, a törvényszegéssel szemben engesztelhetetlen, de a bűnöst szereti és mindent megtett és ma is megtesz, hogy a bűnös embert elválassz az ő bűnétől és őt üdvözítse (Jn 8,36; 17,19; 1Tim 2,4). Ennek egyetlen feltétele a Jézus Krisztusba és az Ő helyettes áldozatába vetett hit és az Ő szavainak, parancsolatainak való engedelmesség (Jn 3,36 a Károli fordítás szerint, vagy Jn 8,51.55; Jn 15,10; 1Jn 2,3-5; 5,2-3). Olyan hitről van tehát szó, amely Isten iránti viszont szeretetből engedni tud az Ő szavának még az ember saját kényelmével, rossz szokásaival szemben is. De nem ezzel kezdődik, hogy nekem kell tenni valamit, hanem az Isten irántam való személyes szeretetének a megtapasztalásával. Ha valamilyen módon nem tudom észrevenni jó Atyánk irántam való személyes szeretetét és gondoskodását, akkor legfeljebb félelemből fogok alkalmazkodni néhány vallási előírásnak, de a szívem sosem lesz az Istené, és nem is fogok tudni bízni benne.

Milyen hitről van tehát szó, amikor Jézusba vetett hitről beszélünk? Olyan hitről, amelyik az Isten igéjének hallgatása nyomán születik a szívemben a Szentlélek munkálkodása által (Róm 10,17), és amely növekszik akkor, amikor azt megcselekszem, amikor arról tanúságot teszek, és főként akkor, amikor a szerint is akarok élni. Mivel ez a hit Isten igéje nyomán születik meg az emberben, ezért az Isten igéjének útmutatása abszolút fontos és nélkülözhetetlen a hitéletünk és az üdvösségünk szempontjából, ezért nem mindegy, hogy milyen igehirdetést hallgatok rendszeresen. Jézus azt mondta a főpapi imájában, hogy „Atyám, a te igéd igazság.” (Jn 17,17), és csak azokért könyörgött, akik az Isten szavát, igéjét befogadták (Jn 17,8-9). Jézus ezek egységéért könyörgött, nem pedig egy világegységért, amelyben politikai és egyházi vezetők szövetségre lépnek egymással.

Ha viszont az Isten igéje útmutató minden tekintetben, akkor ahhoz nem szabad emberi, egyházi tanításokat keverni és ezt isteni ragra emelni (Mt 15,6.9.13), nem is szabad ahhoz hozzátenni, vagy abból elvenni (MTörv /5Móz 4,2; Péld 30,5-6; Jel 22,18-19), mert az Isten igéje, a Biblia belső összefüggései és annak üzenete Isten ajkáról való (Mt 4,4; 1Tessz 2,13).

Amikor a Bibliát olvasó ember rádöbben arra, hogy a saját erejéből sosem lesz képes a tízparancsolatot (2Móz / Kiv 20,1-17) megtartani, sem arra, hogy önzetlenül legyen képes minden embert szeretni és szolgálni, akkor az Isten igéje nyomán hitre jutott ember odamegy személyes imádságban az Üdvözítőjéhez, és alázatosan és kitartóan kéri a bűneire a bocsánatot és az azoktól való teljes szabadulást. Amikor ez megtörténik akkor egy láthatatlan kéz leemeli az emberről a bűntől jelképezett szennyes ruhát és a hívő ember Krisztus tiszta és fehér ruháját kapja meg cserébe. Aki hiszi azt, hogy Jézus az ő bűneiért is meghalt a kereszten és kéri a maga és mások számára a bűneiből való szabadulást, ő maga is meg tud bocsátani az ellene vétőnek, azt az embert ingyen kegyelemből az Atya igazzá nyilvánítja az ő angyalai előtt. Ezt az ajándékot a Szentlélek hozza el a szívünkbe azzal, hogy örömünk és békeségük lesz az Istennel (Róm 5,1-5; 2Kor 5,17-21), és képesek leszünk arra, hogy szeressünk olyan helyzetekben is, ami azelőtt saját erőnkből nem sikerült. Amikor ez a folyamat végbemegy bennünk, mert erre maradéktalanul odaszántuk magunkat, akkor válunk elfogadottá, igazzá az Isten színe előtt. Zakariás könyvének 3-dik fejezete erről tesz tanúságot (Zak 3,1-7), ezért ezt mindenképpen olvassuk el a Szentírásból!

Ha valaki ezek után is bűnbe esik, ne csüggedjen el, mert János apostol azt írja, hogy „van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus. Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, de nemcsak a mieinkét, hanem az egész világért is.” (1Jn 2,1-2) Az Isten szeretete viszont senkit se hatalmazzon fel arra, hogy nyugodtan tovább vétkezzen, mert a Biblia tanúságot tesz arról, hogy van a bűn útján járásnak olyan pontja is, amelyről már nincsen visszafordulás és megállás az erkölcsi lejtőn. Ameddig valaki bánkódni tud a bűnei fölött és azon gondolkodik, hogy vajon az Isten nekem meg tud-e bocsátani, addig bizonyos lehet abban, hogy még nem keményedett meg teljesen a bűnben és az Isten szeretete magához öleli őt, ezért ha Isten kezébe letettük a bűneinket, higgyük is el, hogy azok bocsánatot nyertek, mert Jézus ezért jött el és ezért halt meg a kereszten.

Sokan azt gondolják, hogy ha egyszer megtértek és átadták az életüket Krisztusnak, akkor ők azután már megtért embernek számítanak. Az Isten igéje viszont azt írja, hogy „amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, akként járjatok Őbenne” (Kol 2,6). „Aki mindvégig (a célig) állhatatos marad (a szeretetben), az üdvözül.” (Mt 24,13, vö. 12 verset). Pál apostol szerint is „az Isten parancsolatainak a megtartása” számít (1Kor 7,19). A Biblia szól arról az ígéretről is, hogy Jézus második eljövetele előtt lesz egy hívő sokaság minden népből, nemzetből és ágazatból, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét (vö. Jel 14,12; 22,14). Le kell írnom és meg kell osztanom veled az igazságot abban a tekintetben, hogy „aki (bűnei fölött) győz, örökségül nyer mindent”, annak lesz Istene az Úr és az az ember az Ő fia és lánya lesz (Jel 21,7.27; Mt 5,5.9). Csak akik végigjárják a megszentelődés útját, vagy legalábbis a szívűkben teljesen el akarnak szakadni minden bűntől, és Krisztusra bízták magukat (pl.: Lk 23,39-43), azok számára áll nyitva a menny kapuja és lehet majd ezer év mennyben eltöltött idő után reménységük az újjáteremett Földön való romolhatatlan élet örök korszakokon át bűn, betegség és halál nélkül. Keresztény tömegek számra nem világos az, hogy az üdvösség feltétele a Jézus Krisztusba vetett hit mellett az Ő szavainak és parancsolatainak való engedelmesség is. Ezt úgy kell helyesen érteni, hogy aki már hit által üdvösséget nyert, és a Szentlélek a szívébe költözött, és a saját lelkiismerete tanúskodik arról, hogy neki békessége van az Istennel, az az ember Isten iránti viszont szeretetből és nem az üdvösség feltételeként akar Isten parancsolatainak engedelmeskedni egész életében. Ez „Krisztus igája”, amely édes és gyönyörűséges, és amely egyedül teheti szabaddá az embert, hogy ha a hívő ember mindvégig Krisztussal marad. (Mt 11,28-30; Jn 8,34.36) A bűn igája ezzel szemben olyan szolgaság, amely az örök halálba hajtja azt, aki jobban szereti önmagát, mint azt, aki érte meghalt és feltámadott, s aki a bűneiért a váltságdíjat a Golgotán már kifizette. (Róm 6,23a)

Az embernek tehát csupán a saját erőfeszítéseire támaszkodva lehetetlen igazzá válni Isten előtt, de az Ő kegyelméből ingyen, a Jézusba vetett hit által igazzá válhat, és békessége lehet Istennel. Ennek a hitnek a gyümölcseiként pedig kizárólag az Isten parancsolatainak fog engedelmeskedni, mert szeretni fogja az Urat, és mindent szabadon, örömmel és viszont szeretettel meg akar tenni, amit Ő kér tőle a Szentírásból, hogy minden tekintetben fedhetetlenné válhasson az Isten színe előtt. (Jel 14,5; 2Pt 3,14; Kol 1,28) Az Úr Jézus nevének segítségül hívásával minden körülmények között lehet Isten gyermekeihez méltó életet élni ezen a földön, és csak így érdemes.

Felhasznált irodalom: Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, ford. Gál Ferenc (és társai), Szt. István Társulat, Bp., 2008; Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2008; Biblia, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004; Biblia egyszerű fordítás, Nemzetközi Biblia Liga; Szent Biblia, ford. Károli Gáspár, Boldog Élet Alapítvány, Bp., 2002.