Idők jelei

Igazságot, igazságot kövess, hogy élhess!

2012.12.09.  

Mózes ötödik könyvéből a fenti idézetet a Szent István Társulat katolikus fordításában így olvashatjuk: „Egyes-egyedül az igazságra törekedj, hogy életben maradj…” A Szent Jeromos Kat. Bibliatársulat pedig így fordította le ugyanezt: „Igazsággal kövesd, ami igazságos, hogy élhess… (MTörv 16,20a).” Kifejezőbbnek és hangsúlyosabbnak tartom viszont Károli Gáspár fordítását, ami a mai témánk címadója is lett.

  Már évek óta szomorúan és együttérzéssel nézem végig amint itt Magyarországon az egymást követő kormányokba vetett hit miként rendül meg az emberekben. Azért szomorú, mert tömegek vetik a hitüket és bizalmukat politikusokba (vagy egyházi személyiségekbe), ahelyett, hogy az élő Istennel tennék ugyanezt. A Szentírás erre az emberekre építő életfilozófiára nézve azt írja, hogy „átkozott az a férfi, aki emberben bízik…” „és áldott az az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr” (vö. Jer 17,5.7; Zsolt 2,12b). Az Isten igéje alapján ki kell mondani, hogy minden egyes ember számára szükségszerű ez a kormányokban, intézményekben és emberekben való csalódás több okból is.

Először is azért, mert a Szentírás szerint bűnre hajló emberi természettel jövünk erre a világra az ősbűn elkövetése óta. Ennek következtében a testünkbe van írva a bűn törvénye. Tehát törvényszerűen ott van bennünk az önzésre való hajlam (vö. Róm 7,14-15.21.23). Ezt még megerősíti a szokás törvénye, azáltal, hogy újra és újra elköveti az ember azt a bűnt, és genetikai úton a hajlamot – és nem a bűnt – tovább adjuk utódainknak. Ezért írja a Szentírás, hogy: „Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál, s így a halál átment minden emberre, mert mindenki vétkezett (Róm 5,12).” Tehát azért ment át a bűn és a halál minden emberre, mert mindenki vétkezett. Ebben az állapotban csak Jézus Krisztus helyettes megváltói áldozata és a belé vetett hit tud segíteni az elveszett embernek. Tehát az emberek azért csalódnak szükségszerűen kormányokban és bármely (még egyházi) intézmény vezetőiben is, mert ők is minden emberrel együtt a bűn és az önzés törvényével vannak áthatva. Ez alól kivétel csak az a keresztény ember lehet, aki „felülről” születik újjá (görögül „anothen gennétáj”): „víztől és Szentlélektől” (vö. Jn 3,3.5). Az ilyen újjászületett ember számára ugyan úgy megmarad az, hogy saját magának kedvezzen, de az Isten Lelke megeleveníti és az emberi természete fölé emeli az ember képességeit azzal az erővel, amellyel az Atya feltámasztotta Jézust a halálból (vö. Róm 8,11). Így, minden pillanatban a megtért és újjászületett ember eldöntheti, hogy igényli, elfogadja Istentől ezt az erőt, és másokért él, vagy magára marad a saját megromlott természetével. Ha elfogadja Istentől a segítséget és az erőt, akkor az Istennel járása során megerősödik. Ha nem, akkor tovább bukdácsol, és nem tudja magára ölteni Krisztus jellemvonásait. Ha a hívő ember megtanul Istennel járni és őrá támaszkodni minden dologban, akkor a Szentlélek törvényként írja be a szívébe a szeretetet, és könnyűvé válik számára másokért élni és a tíz parancsolatot megtartani. Így válik az ember részesévé az isteni természetnek a Szentlélek által. Az ember erre önmagától sohasem lenne képes. Ám egy-egy ország politikai vezetője nem az Istennel járásban erősödött meg, hanem bármely másban, így tőlük nem lehet várni azt, amire nem is lehetnek képesek. A jó szándékuk meglehet, szakmai tapasztalatuk is, érthetnek a szociológiához, a társadalomtudományokhoz, a pszichológiához, közgazdaságtanhoz, de sem mást, sem önmagukat a bűn és az önzés törvénye alól megváltani nem tudják. Emiatt, azok a tömegek, amelyek belé vetik bizalmukat szükségszerűen csalódni fognak. Ettől a ténytől függetlenül szükség van arra, hogy az országnak legyenek vezetői, és engedelmeskednünk is kell a törvényeiknek, amíg azok nem kerülnek ellentétbe Isten törvényével (vö. ApCsel 5,29), csak éppen ne legyenek illúzióink, és ne legyünk elfogultak egyik emberrel vagy egyik párttal szemben sem.

A másik oka annak, hogy az emberek csalódnak és csalódni fognak az általuk megválasztott kormányokban és emberekben, az éppen Jézus szavai alapján érthető meg. Krisztus szerint e világnak a fejedelme a sátán, és ez így is marad egészen addig, amíg Krisztus újra eljön, hogy a megváltott gyermekeit magával vigye és az elhunyt igazakat feltámassza az első halál alvásából (vö. 2Tessz 2,8; 1Tessz 4,13-17). Jézus tehát a sátánt ennek a világnak a fejedelmének nevezte (vö. Jn 14,30), aki a hazugság atyja és embergyilkos, és aki nem állott meg az igazságban (vö. Jn 8,44). Pál apostol ezt a bukott angyalfejedelmet „e világ istenének” nevezi, „aki megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát” (2Kor 4,4). Mit várhatunk ezek után? Igazságos társadalmat? Igazságos béreket? Az elvégzett munkáért méltányos fizetést?  A ledolgozott évekért méltányos nyugdíjat? Trianon után történelmi igazságszolgáltatást? Ez utóbbiból még nagyobb baj lenne. Mi emberek ezen a világon egy nagy bajt, csak egy másik nagy baj árán tudunk megoldani, és az valakiknek megint nem lesz jó. Itt ezen a földön érdekek, nagy pénzek és hatalmi játszmák vannak. Miért gondolja bárki is azt, hogy itt ezen a bolygón lehet igazságos és a bűn struktúrája nélküli társadalmat építeni akár az állam és az egyházak összefogása útján is? Ennek a játszmának a fő mozgatója e világnak a fejedelme, akivel szemben egyetlen esélyünk van, és ez a megváltó Jézus Krisztus. Ebben a nagy játszmában emberekre építeni Isten helyett homokra épített kártyavár lesz.

A hazugság atyjával szemben Jézus az út, az igazság és az élet (vö. Jn 14,6). A Zsidókhoz írott levél idézi a 45-dik zsoltárból azt, ami Krisztusra vonatkozik: „Trónod ó Isten örökkévaló; igazságnak pálcája a te királyságodnak pálcája. Szeretted az igazságot, gyűlölted a gonoszságot, azért kent fel Isten, a te Istened öröm olajával társaid felett (Zsolt 45,7-8, Zsid 1,7-8).” A Zsoltár és a levél Krisztust Istennek nevezi, akit az Isten (az Atya) kent föl. A fölkenés itt a Messiássá való felkenetést jelenti. Egyedül Krisztusról mondja a Szentírás, hogy szerette az igazságot és gyűlölte a hamisságot és a gonoszságot. Mit jelent ez? Azt jelent, hogy Jézus itt a földön emberfiaként a meggyengült emberi természetünket felvéve (vö. Róm 1,3; Zsid 2,16-17; 4,15) minden nap és minden pillanatban ellene mondott a bűnnek és soha még gondolatban sem vétkezett és sem önmagának nem kedvezett (vö. Zsid 4,15; Iz 53,9; 1Jn 3,5; Róm 15,3). Krisztusnak a bűn fölötti győzelemében van minden ember számára a szabadulás reménysége.

Dániel könyve azt írja, hogy „az istentelenek istentelenül cselekednek, … és az értelmesek értik” (vö. Dn 12,10). A Szent Jeromos Bibliatársulat fordítása szerint: „az istentelenek kegyetlenül cselekednek”. A hívő, és Szentírást olvasó ember tudja ezt, és a világ istentelensége még jobban megerősíti a hitét, mert éppen az történik körülötte, amit az Isten igéje számára kijelent. Bemegy a munkahelyére, és azt látja, hogy az istentelenek istentelenül cselekednek. Ítéletet nem mond fölöttük, csak megállapítja azt, hogy éppen úgy állnak a dolgok, ahogyan azt Dániel könyve 2600 évvel ezelőtt leírta az utolsó időre nézve (vö. Dn 8,17b.19b.26b; 12,4 Károli fordítása alapján). Jézus azt mondta Pilátusnak, hogy „az én országom nem ebből a világból való” és hogy „aki az igazságból való, az hallgat az én szavamra (vö. Jn 18,36-37).” Tehát Krisztusnak kellett elhozni erre a Földre az igazságot a saját személyében (Jn 14,6) és az Isten igéjében (vö. Jn 17,17), mert itt igazság és igazságosság ezen a Földön nincsen és Krisztus dicsőséges második eljöveteléig nem is lesz. Ha ezt valaki megértette, nem fog többé légvárakat építeni, nem fog csalódni; és ha hittel Krisztusba és az Isten igéjébe kapaszkodik, nem fog beállni az istentelenek közé sem. Ennek ellenére és éppen ezért mégis van értelme szót tenni az igazság érdekében, a lelkiismereti szabadságért, a sajtószabadságért, az emberi jogokért, stb. Ha ezt nem teszi meg valaki, akkor „a bűnösök közt cinkos, aki néma”, és a szavaival, tetteivel nem fékezi a bűn teljességre jutását a társadalomban, és ezért felelős az Isten előtt. Illúzióink azonban ne legyenek. 

Péter apostol nem véletlenül írja a következőket: „De új eget és új Földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik (2Pt 3,13).” Ez azt jelenti, hogy valódi igazság, csak akkor lesz, amikor „újjáteremtetnek mindenek” (vö. ApCsel 3,21). Ezért a valódi Krisztushívők sosem számítottak az életük folyamán arra, hogy igazságos társadalomban fognak ezen a Földön élni, de a hitükkel megragadták Isten ígéretét, amelyről már Izaiás próféta szólott időszámításunk előtt hétszáz évvel. Péter apostol ugyanis erre utal az Újszövetségben: „Mert íme, új eget és új Földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, még csak észbe sem jutnak; hanem örüljetek és örvendezzetek azoknak mindörökké, amelyeket én teremtek (Iz 65,17-18a)”. A következő fejezetben pedig előrevetíti nemcsak azt, hogy újjáteremti ezt a bűn által lepusztított világot, hanem azt, is, hogy azt a benne hívőknek adja, és őt imádni fogják úgy, ahogyan az a tíz parancsolat negyedik parancsolatában írva van (Kiv 20,8-11). „Mert, ahogy az új ég és az új Föld, amelyeket majd alkotok, fennmarad színem előtt, - mondja az Úr, - úgy fennmarad a ti nemzedéketek (a ti magvatok) és nevetek is. Akkor majd újholdról újholdra (hónapról hónapra), és szombatról szombatra minden ember eljön, hogy imádkozzék a színem előtt – mondja az Úr (Iz 66,22-23 a Szent István Társulat Kat. fordítása szerint). Erre utal a az Újszövetségben a Zsidókhoz írott levél is: Zsid 4,4.9.11. Ennek megvalósulását látja János apostol Patmosz szigetén látomás formájában: „Ezután láttam új eget és új Földet, mert az első ég és az első Föld elmúlt, és a tenger többé nem volt. És én János láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szállt alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallottam nagy szózatot, amely ezt mondta az égből: Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük az ő Istenük. És az Isten letöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És mondta az, aki a királyi székben ült: Íme, mindent újjá teszek. És mondta nekem: Írd meg, mert e beszédek hitelesek és igazak. És mondta nékem meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet forrásából ingyen. Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem (Jel 21,1-7).” Annyira biztos, hogy Krisztus ujjá teremti a Földet és ezer év mennyben eltöltött idő után az üdvözülteknek adja, hogy múlt időben fogalmaz: „Meglett.” És még hozzáteszi: „Írd meg, mert e beszédek hitelesek és igazak.” Ez többszörös megerősítés Isten részéről a hívő ember számára, mert János apostol már a Jelenések könyve elején utasítást kapott, hogy mindent írjon le, amit lát és hall (vö. Jel 1,11.19), de itt újra felszólítja erre az Úr, hogy még egy biztosítékot adjon nekünk. Az új égre és az új Földre vonatkozóan a Katolikus Egyház Katekizmusa is utal (KEK: 1042; 1048), miközben erről igehirdetés a szószékről annál ritkában történik. Az üdvözülteknek az Atyával és Krisztussal olyan bensőséges közösségük lesz a Szentlélek révén a mennyben, és majd ezer év után (vö. Jel 20-dik fejezete és a 21,1-2) az újjáteremtett Földön, hogy azt leírni és szavakba önteni nem lehet. Az Isten igéjébe vetett hit azonban képes megragadni a láthatatlant (vö. Zsid 11,1), mint ahogyan ezt a Szentírásban Mózesről olvassuk, aki „erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant (Zsid 11,27b).” Bár én is erős szívű lehetnék, mint Mózes, aki mintha látta volna a láthatatlant.

Ezek után kérdezzük meg önmagunktól: Hogyan lehetséges, hogy a Szentírásnak a fent említett könyvei időben több száz éves eltéréssel egymástól, különböző emberi szerzők által mégis ugyan azt írták le, és ezek között jottányi ellentmondást nem lehet találni? Hogyan lehetséges ez? Úgy hogy ezeket a Szentlélek ihletésére írták le és ugyancsak a Szentlélek segítségével gyűjtötték egyetlen könyvbe: „Keressétek majd meg az Úr könyvében, és olvassátok: ezeknek egy híjuk se lesz, egyik a másiktól el nem marad; mert az Ő szája parancsolta, és az Ő Lelke gyűjtötte össze őket (Iz 34,16)!”

Kedves olvasó! „Igazságot, igazságot kövess, hogy élhess, és örökségül bírhasd azt a földet, amelyet az Úr, a te Istened ad néked (MTörv 16,20).” Krisztus személye és az Isten igéje az az igazság, akire, és amire érdemes az életünket építeni. Emberi intézmények, kormányok vagy bármi és bárki másba vetett hit és bizalom nemcsak csalódást, de örökre szóló romlást is fog hozni, - amennyiben az ember idejében nem ébred ennek tudatára a Szentlélek érte végzett munkálkodása által.

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002., Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004 / Katolikus Egyház Katekizmusa, Szt. István Társulat, Bp., 1042 p. 1048 p., 217-218 o.