Más evangéliumi témák

Pünkösd

2011.09.20.  

Ma már pünkösdre úgy gondolnak a keresztények, mint a Szentlélek első kiáradásának az alkalmára és ünnepére. Erről az Apostolok Cselekedetei második fejezetében olvashatunk a Szentírásban. Ez az ünnep húsvét (pészah) után az ötvenedeik napra esik, és a magyar elnevezése is innen adódik, mert a „hé penetkoszté” görög szó jelentése: „az ötvenedik”. Ebből származik a pünkösd szó. Tehát húsvét után az ötvenedik napon, Krisztus feltámadása után a Szentlélek eljövetele ezen a napon történt Jeruzsálemben az összegyűlt és egy akaratra jutott százhúsz tanítvány körében (vö. ApCsel 2,1-13).

Azt azonban már kevesebben ismerik, hogy a pünkösdöt az ószövetségben a „hetek ünnepének” nevezték az izraeliták, ami aratási hálaadó ünnep volt. Ez jutott kifejezésre az ünnep gazdag égő és hálaáldozataiban (vö. Lev 23,18-20), és a zsidók ma is szép virágokkal díszítik fel zsinagógáikat ezen az ünnepen. Vagyis a zsidóságon belül, a judaizmusban ez az ünnep továbbra is nagyjából az eredeti tartalommal létezik, csak az égő áldozatok bemutatása nélkül. Nekünk, keresztényeknek azonban ez az ünnep új tartalmat és értelmet nyert azáltal, hogy Krisztus Urunk ezen a napon küldte el a benne hívők számára az Igazság Lelkét. Ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy a hetek ünnepe előkép volt és előkészület a pünkösd ünnepére, amit nem a keresztények változtattak meg, hanem ami a Szentlélek eljövetelében nyerte el végső értelmét. Nem véletlen az, hogy Krisztus a zsidó pészah (húsvét) előtt halt meg és a zsenge kéve bemutatásának a napján (vö. Lev 23,10/c-11) támadt fel, ami a hét első napja, azaz vasárnap volt. Ő a feltámadottak zsengéje. Mint ahogyan az első learatott búzakéve a jövendőbeli aratás biztosítéka, úgy lett Krisztus feltámadása a benne hívők feltámadásának a záloga. Amennyire biztos, hogy a búzakéve, a későbbi aratás zsengéje, annyira bizonyos, hogy lesz aratás is. Ugyan így, amennyire bizonyos, hogy Krisztus feltámadott, annyira bizonyos, hogy a halottak is a maguk rendje és ideje szerint feltámadnak, ki az örök életre és ki az örök elveszésre, - amint ezt a húsvéti cikkemben már bővebben kifejtettem az olvasónak.

Isten rendelése szerint történt a zsidók húsvétján Krisztus halála és feltámadása, a zsenge kéve bemutatásának a napján Krisztus feltámadása, és ugyan így a hetek ünnepén a Szentlélek eljövetele. Mindhárom ünnep új tartalmat és új értelmet kapott, mert ezeknek az ünnepeknek Istentől rendelt ideje és értelme van. E három ószövetségi ünnep a tavaszi ünnepi körhöz tartozott és Krisztus Urunk első eljövetelével teljesedett be. Van azonban a Szentírásban őszi ünnepi kör is, amelyhez szintén három ünnep tartozott. Ezek a kürtzengés ünnepe, a nagy engesztelési nap és a sátoros ünnep. Kézenfekvő a következtetés, hogy ha az első ünnepek napra pontosan Krisztus első eljövetelekor nyerték el a végső értelmüket, akkor az őszi ünnepi kör ünnepei Krisztus második és dicsőséges eljövetelével kapcsolatosan nyerik majd el az Istentől rendelt végső beteljesedésüket. Pál apostol azt írja, hogy ezek „csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé (Kol 2,17)”. Az árnyéknak fordított görög szó „tervet, ábrát” is jelent. Tehát ezek a megváltási terv állomásainak főbb mozzanatai, az „idők és korszakok”, amelyeket Isten előre rendelt (vö. ApCsel 1,7) és elhatározott a benne hívők végső megváltása érdekében.

El tudom képzelni, hogy a fennebb leírtak kínaiul hangzanak a legtöbb olvasó számára, és nehezen követhetők előképzettség nélkül, azonban mégiscsak jó ismerni azt, hogy mind Krisztus halála és feltámadása, mind a Szentlélek eljövetele Isten megváltási tervének a részei voltak, amelyek értünk, a Krisztusban hívőkért történtek meg. És amilyen bizonyos, hogy az első ünnepi kör beteljesedett, ugyan olyan bizonyos, hogy az őszi ünnepek végső beteljesedése is megtörténik. Ezt azért jó tudni és ezeknek utána járni, mert a hitünket a Szentírás szavaira, Isten szavára építjük és nem emberi okoskodásokra és vélekedésekre. Ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy hitünknek mély és megdönthetetlen alapja van, és ezek az Isten ígéretei a Szentírásban (vö. Mt 24,35). Ezek, ha már Krisztus első eljövetelére vonatkozóan napra pontosan beteljesedtek, - az idők végén, amiben éppen járunk, - ugyan úgy be fognak teljesedni Krisztus második eljövetelével és az újjáteremtett világunkkal együtt (vö. 2Pt 3,13. Jel 21,1, stb.) És amint a Szentlélek első eljövetelekor háromezren tértek meg Péter apostol igehirdetése nyomán (vö. ApCsel 2,42) és naponta bizonyára még több százan, ugyan így a Szentlélek második és végső kiáradásakor szintén nagy sokaság fogja elfogadni hittel az örökkévaló evangéliumot (vö. Jel 14,6-7), és az életét alárendeli annak. Erről beszél a Biblia, amikor korai és kései esőről ír (vö. Jak 5,7). A korai eső az első pünkösd volt, a kései eső a nagy evangéliumhirdetés nyomán fog végbe menni (vö. Mt 24,14), amelyet a Szentlélek ereje és hatékonysága fog kísérni az egész világon.

A különböző karizmatikus jelenségek nem föltétlenül hamisítatlan jelei a Szentlélek kiáradásának (vö. Jel 16,14). Azért nem, mert a sátán is ismeri a Szentírást, és van akkora intelligenciája, hogy képes kikövetkeztetni valamennyire Istennek a terveit, és azokat megelőzni igyekszik, hogy lejárassa, és az embereket előre kiábrándítsa azokból. Ezeket azért teszi, hogy amikor valóban kiárad a Szentlélek az egész világon a hívő maradékra, akkorra már hiteltelenné tegye azt, és így emberek tömegeit szakítsa el az Istentől. Igen, ki kell mondanom és le kell írnom, hogy a nyelveken szólás, a különböző csodálatos gyógyulások és más jelek jöhetnek Istentől, de származhatnak a sátántól is, még akkor is, hogy ha azokat Jézus nevében végzik. Ez utóbbi akkor van így, hogy ha minden tekintetben nem adtuk át az életünket Krisztusnak és az Ő szavának, hogy ha a szívünkben van még egy talpalatnyi hely, ahol az ellenség megvetheti az ő lábát. Jézus mondta, hogy: „Jön a világ fejedelme, én bennem nincsen semmije (Jn 14,30b)”. A sátán nem tudta Krisztust bűnre csábítani egyszer sem, ezért Jézus elmondhatta, hogy a sátánnak semmije nincsen őbenne. Mirólunk ezt vajon elmondhatná-e az Úr? Amíg a Krisztus igazságába és szentségébe nem öltöztük fel a jellemünket, addig minden karizmatikus jelenség a tűznél is veszélyesebb lehet. Ha a Biblia teljes igazságának megfelel és a megszentelt élet fedezete ott van egy-egy jelenség, gyógyulás mögött, csak akkor feltételezhető bárkiről is, hogy az Isten Lelke működik rajta keresztül nem a saját dicsőségére, hanem Isten népének az érdekében. Ha ez nem így lenne, akkor a jó Isten menlevelet adna a bűnöknek és gyarlóságoknak. Ez pedig nem lehetséges a Szentírás szerint, mert „Isten bűnnel együtt nem lakik” (vö. Zsolt 5,5), ezért nem adhatja Szentlelkének adományait olyanoknak, akik az életükben még nem számoltak le a bűnnel. Ez arra bátorítana embereket, hogy nem szükséges megváltoznom az Isten erejével, elegendő csak néhány vallási gyakorlatot elvégezni, vagy néhány kurzusra elmenni, és így is lehet a Szentlélek kiáradásában részesülni. Ezt bárki beláthatja, hogy tévedés.

Az viszont lehetséges, hogy Istennek nagy népe van a különböző felekezetekben és a karizmatikus mozgalomban is, akik közül sokan a végső evangéliumhirdetés során felismerik a jó Pásztor, Krisztus hangját és követik Őt, bárhová megy és bárhová is vezeti őket. Így lesz végül Jézus szavai szerint nem egy akol és egy pásztor, hanem „egy nyáj és egy pásztor” a helyes fordítás szerint (vö. Jn 10,16).

Felhasznált irodalom: Verbényi-Arató: Liturgikus lexikon (A kat. Egyház liturgiája), Ecclesia, Bp. / Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Bibliatársulat, Bp., 2002. / Szent Biblia, ford. Károli Gáspár, Bp., 2002. / Görög-magyar Újszövetség, Nestle-Aland, Novum Testamentum Graece, 27. rev. kiadás, és az 1975. évi új fordítású Biblia javított kiadása (1990), Kálvin J. Kiadója, Bp., 2008.